C. S. Lewis
A C. S. Lewis hat esszéjét tartalmazó kötet 2014-ben jelent meg a Harmat kiadónál. Az imádkozásról szóló esszéjének közreadásával ajánljuk a olvasóink figyelmébe a könyvet.
Néhány évvel ezelőtt egyik reggel azzal keltem föl, hogy levágatom a hajam, mert Londonba készültem látogatóba. Az első levél azonban, amelyet fölbontottam, tudtomra adta, hogy nem kell bemennem Londonba. Elhatároztam tehát, hogy elhalasztom a hajvágást. Aztán valami megmagyarázhatatlan gondolat kezdett motoszkálni bennem, mintha egy hang azt mondta volna: „Mégis indulj útnak, és vágasd le a hajad!” Végül nem tudtam tovább ellenállni, és elmentem. Akkoriban egy keresztény borbélyhoz jártam, aki sok szerencsétlenségen ment keresztül, s a bátyámmal néha a segítségére voltunk. Amint benyitottam az üzletébe, ezzel fogadott: „Ó, ezért imádkoztam, hogy jöjjön el ma hozzám.” S valóban, ha egy-két nappal később mentem volna, már nem tudtam volna segíteni neki.
Meghatott, s ma is meghat ez az eset. De persze nem tudnám tudományosan bizonyítani, hogy oksági összefüggés van a borbély imádsága és a látogatásom között. Lehet telepátia is. Lehet véletlen.
Álltam egy asszony ágya mellett, akinek a combcsontját már átjárta a rák, s a többi csontjában is egyre jobban elhatalmasodott a betegség.
Hárman tudták csak megemelni az ágyban. Az orvosok néhány hónapot jósoltak neki: az ápolónővérek (akik ezt gyakran jobban tudják) néhány hetet. Egy jó ember fölébe tartotta a kezét és imádkozott érte. Egy évvel később a beteg járt (hegyet mászott erdős vidéken), s aki az utolsó röntgenfelvételt készítette, megjegyezte: „Ezek a csontok olyan tömörek, mint a szikla. Ez csodálatos!”
De ebből sem vonhatunk le tudományos bizonyítékokat. Az orvoslás nem egzakt tudomány, ahogy ezt minden igazi orvos elismeri. Nem kell a természetfölöttire hivatkoznunk ahhoz, hogy megmagyarázzuk előrejelzéseink meghiúsulását. Hacsak mi magunk nem döntünk úgy, hogy oksági kapcsolatot fogadunk el az imádság és a gyógyulás között.