Vallásos hit, vagy felülről való élet hit által, Jákob példáján 1Móz 32,23–31

Kovács Géza

Breenbergh_Bartholomeus-Jacob_Wrestling_with_the_Angel

Bartholomeus Breenbergh holland barokk festő: Jákob birkózása az angyallal, 1693

Jákob, Izsák fia és Ábrahám unokája, komoly vallásos nevelésben részesült. Átvette és hitbeli meggyőződéssel követte szülei és nagyszülei hitét. Amikor azonban az élete nagy veszedelembe és ezáltal komoly próbába került, teljesen elbizonytalanodott. Ekkor meglátta, hogy az Istennel való kapcsolata mennyire sekélyes és hiányos. Nagy vággyal és szomjúsággal a lelkében elhatározta hát, hogy személyes kapcsolatot keres az élő Istennel. „Azon az éjszakán fogta két feleségét és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók gázlónál. Fogta és átküldte őket a patakon, és átküldte mindenét. Jákob pedig ott maradt egyedül”. (1Móz 32,23–25) Az egész éjszakán át tartó, buzgó imájában valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Jákob azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz! Jákob erőszakosnak mondható ragaszkodása nyomán a vele tusakodó Valaki megkérdezte tőle: „Mi a neved?” ő így felelt: Jákob.

Ez a párbeszéd azért fontos, mert személyes, négyszemközti kapcsolatot jelentett Isten és Jákob között. Minden ember életében nagy jelentőségű szellemi esemény az ilyen személyes találkozás Istennel. Ettől kezdve nemcsak megtanult ismeretekre és elfogadott meggyőződésre, hanem személyes kapcsolatra épül a hitünk. Tovább mélyül Jákob éjszakai találkozásának jelentősége, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a „Jákob” szónak a köznapi jelentése: „csaló”. Tehát Jákob bemutatkozását egy bűnvallomásnak is tekinthetjük. Az mindenképpen igaz, hogy amikor egy ember Istennel találkozik, akkor mindig egy bűnös ember, az Ádám bűnörökségét hordozó, kárhozatra méltó ember, kerül a szent és igaz Isten színe elé. Jákob története pedig azt üzeni, hogy Isten arra a pillanatra vár, amikor szent tusakodásban, a bűnösségünket megvallva hullunk az ő színe elé. Istennél azonnal kész a válasz: „Nem Jákob lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél”. (1Móz 32,28-29)

Ennek az életet megváltoztató eseménynek az alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lett a vallásos hitű, de csaló Jákobból, élő hitű, Istennel győzelmes Izrael. Jákob gyermekségétől fogva Istenben hívő, az ő áldására komo-
lyan szomjazó ember volt. Ma úgy mondanánk, hogy vallásos nevelésben részesült és komolyan vette a hitét. Arra vágyakozott, hogy a kiválasztással járó atyai áldást és az elsőszülöttségi jogot ne a néhány perccel előbb született ikertestvére, Ézsau nyerje el, hanem hogy az övé legyen. Ügyesen kihasználta a váratlanul kínálkozó helyzetet, amikor egyszer Ézsau üres kézzel és éhesen jött haza egy vadászatról. Szívesen lemondott javára a frissen gőzölgő lencsefőzelékről. Persze nem szeretetből tette ezt, hanem azzal a feltétellel, ha Ézsau ezért cserébe lemond javára az elsőszülöttséggel járó áldásról. Ézsau belement az alkuba. Annyira éhes volt, illetve neki ennyire keveset jelentett az elsőszülöttséggel járó áldás.

Amikor aztán az atyai áldás tényleges átadására került sor, Izsák – a már nagyon gyengén látó idős apa – meg Ézsau elfelejtették a lencsével kötött alkut. Jákob viszont olyan nagyon vágyott az áldásra, hogy vakmerő csaláshoz folyamodott: Ézsau ruhájába öltözött, Ézsaunak mondta magát, és így – álnok módon – megszerezte az elsőszülöttséggel járó áldást. Megállapíthatjuk, hogy Jákob vágya és szomjúsága az áldás után, elismerésre méltó és helyes volt. Abban azonban súlyosan tévedett, hogy azt gondolta: az Isten áldása emberi ügyeskedéssel, csalással és hazug élettel is megszerezhető.

Az Istenben hívő, az ő áldását kereső, de a bűneit, a bűnbocsánatot és az újjászületés kegyelmét nem ismerő, vallásos ember képét láthatjuk Jákobban. Az olyan ember képét, aki vallásos nevelésben részesült, de sohasem szembesült igazán a saját bűnösségével, elveszett, kárhozatra méltó állapotával. Nem látta még meg, hogy mi, Ádám utódai, valamennyien a bűn és a halál állapotában jöttünk e világba. Pál apostol így ír erről: „egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt” (Róm 5,12) Ezért mondta ki Jézus: „Újonnan kell születnetek, mert ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg Isten országát”. (Jn 3,3) A bűnbánatban való megtérést nem pótolják kegyes cselekedetek. A hit világosságában meg kell értenünk, hogy Jézus, a mi testünkbe öltözve, elszenvedte bűneink büntetését a kereszten. Feltámadása által pedig, világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Vagyis úgy szerette Isten a világot (a bűnös embert), hogy az ő Fiát adta (Megváltóként a keresztre) hogy aki hisz (vagyis hittel elfogadja az ő váltságát) ne vesszen el (ne jusson a kárhozatra), hanem örök élete legyen. Ezáltal Jézus megnyitotta az egyetlen kaput, amelyen átlépve az üdvösség részesei lehetünk. Amint mondta: „szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják”. (Mt 7,14)

kereszt

Isten szerette Jákobot. Szerette a hazug és csaló szívével együtt. Mert Isten minden embert szeret. Azokat pedig, akik keresik őt és az ő áldására is szomjaznak, Isten külön is megszólítja. Ezt tette Jákobbal. Amikor a csalása és a hazugsága következményeként Ézsau haragja elől menekülnie kellett, Isten megjelent neki az úton és megígérte neki, hogy ő nem hagyja magára, sőt vissza fogja őt hozni atyai örökségébe. (1Móz 26,24) Isten betartotta ígéretét, mert ő minden ígéretét teljesíti. Húsz év múlva valóban visszatért Jákob, népes családjával együtt és nagy gazdagsággal. Isten Jákobnak ezen a visszatérő útján munkálta ki, hogy az áldására vágyakozó Jákob, most valóságos Isten-közelségben,  ténylegesen részesüljön Isten igazi, életet átformáló, és felülről való életet jelentő áldásában.

A történet szerint amikor Jákob a hazafelé tartott, arról értesült, hogy Ézsau 400 emberével közeledik feléje. Jákobnak minden bátorsága az inába szállt. Eddigi életgyakorlatához méltán emberi manőverezésekbe kezdett azért, hogy Ézsaut megbékítse: követeket küldött, akik által urának szólítja Ézsaut. Két táborra osztotta a háznépét, hogy „ha Ézsau az egyik tábort levágja, a másik megmeneküljön”. Vallásos emberhez illő módon imádkozott Istenhez, megvallotta Istennek, hogy fél Ézsautól és kérte Istentől, hogy „ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből”! Majd külön-külön kilenc nyájban küldött állatokat szolgák terelésével ajándékul, hogy kiengesztelje a testvérét (1Móz 32,4–22).

Mindezek után történt, hogy Jákob valahogyan megérezte a lelkében, hogy neki először és elsősorban nem Ézsauval, hanem Istennel kell rendezni a dolgait. Amint már írtam róla, Jákob négyszemközti találkozást keresett Istennel. Mindenkit és min-dent átküldött a Jabbók patakon, és egyedül maradt Istennel. Ekkor történt, hogy „Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig”. Szent titok marad, hogy mi is történt ott azon az éjszakán. Ugyanaz a „Valaki” jelent meg Jákobnak, akit János, a mennyei látnok így mutat be: „egy trónus állt a mennyben, és a trónuson ült valaki” (Jel 4,2) Jákob az ő áldására vágyott. Olyan hevesen tusakodott, olyan nagy összetöretésben gyötrődött, vergődött és határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy az ő áldásában ré-szesüljön, hogy belesántult. (Az Istennel való személyes találkozás mindig drámai, titokzatos és mégis valóságos!) Imaharcában Jákob Istenbe kapaszkodva ezt mondta (talán sikoltotta): „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz!” Majd amikor alázatosan megvallotta, hogy az ő neve: Jákob, Isten azonnal kijelentette neki: „Nem Jákob lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és győztél!”

Jákob most nyerte el az igazi áldást: az Isten áldását! Ebbe ő maga belehalt, de megszületett az Istennel győzedelmes Izrael. Az Istenben hívő, de a maga okosságában, ügyeskedésében bízó, hazug és csaló Jákob halt meg, és Isten kegyelméből és hatalma által egy új ember született, aki reggelre kelve kijelentette: „Látám az Istent színről színre és megszabadult az én lelkem.” (1Móz 32,30 Károli) Az pedig az Istennel való valóságos megbékélés természetes következménye lett, hogy Jákob Ézsauval is azonnal békességre jutott. Ezt olvassuk: „Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak”. (1Móz 33,4)

Istennek az a fontos üzenete szól hozzánk Jákob története által, hogy a csupán megtanult és a saját teljesítményünkre építő hit nem elég az üdvösséghez. Az ilyen megtanult és hitbeli meggyőződésre épülő vallásosság emberi teljesítmény csupán. Ezen az úton nem nyerhetünk felülről való életet és mennyei örökséget. A földi életünkre vonatkozóan hasznos is lehet az ilyen vallásosság, mert tudatos akarással becsületes és erkölcsös életre nevel. Az üdvösség azonban Isten ajándéka kegyelemből a Jézus Krisztusban vetett hit által. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”. (2Kor 5,17) Az új teremtés azt jelenti, hogy maga a Szentlélek vett lakozást a testünkben, és „isteni természet részeseivé” tett. A bennünk lakó Lélek pedig késztet, erőt és örömöt ad abban, hogy a Krisztus szeretete, szelídsége és jelleme ábrázolódjék ki a mindennapi életünk minden területén.

Tanúságtételként elmondom, hogy én is voltam „Jákobként” buzgólkodó vallásos ember és nekem is megadatott, hogy a magam „Jabbók-révi” tusájában megnyertem a felülről való élet ajándékát. Komolyan hívő szülők gyermekeként evangéliumi gyülekezetben nőttem fel. Anyám már szoptatás előtt is összetette a kezemet imádságra, és megtanított imádkozni. Boldog, békességes lelki közösségben élt a családunk, amelyben én nyolcadik gyermekként születtem. A vasárnapi iskolában, a gyülekezetben is meleg otthonra találtam. Megszerettették velem a Bibliát is. El sem tudtam képzelni az életemet másként, mint Istenben hívő, vallásos hívő emberként. Serdülőként azonban kiszakadtam a családból, mert városba mentem albérletbe. Munkát vállaltam és továbbtanultam. Az idősebb testvéreim harcolták ki, hogy a „kicsi” tanuljon tovább. Új környezet, új barátok hatalmas kísértésekkel vettek körül éppen abban a korban, amikor az ember számára kinyílik a világ, és a test vágyai és kívánságai is erőteljesen jelentkeznek. Továbbra is tudtam, hogy egyedül az a jó és helyes, ahogyan a családom él és amit a gyülekezetben láttam és tanultam. De a vérem sodrása erősebb volt. A családtól és a gyülekezettől egy percre sem szakadtam el, de kettős életet éltem, iszonyatos belső harcok közepette. Ekkor történt, hogy a gyülekezetben egy evangelizációs alkalmon az igehirdető ujjával rám mutatva ezt mondta: „Te képmutató, aki ide jársz, ismered a Bibliát, tudsz imádkozni, énekelni, de a szíved tele van szennyel, bűnnel! A test, a test uralkodik benned! Vedd tudomásul, hogy ha így maradsz, az a kárhozat! Mert test és vér nem örökli Isten országát, Ha valaki újonnan nem születik, meg sem láthatja az Isten országát!” Minden szó nekem szólt. És nem ember, hanem Isten mondta! Mély bűnbánatban törtem össze! A szabadulás is megérkezett, mert az igehirdető így folytatta: „Ha ma megláttad bűnösségedet, örömhírt hoztam neked! Jézus érted vállalta a keresztet! Vérével bűnbocsánatot szerzett neked! Fogadd be őt és vele az életet!” Addig is hittem én Istenben és Jézus Krisztusban, de azon a napon személyesen találkoztam Jézussal, és felülről való életet nyertem tőle.

A Jézus Krisztusban megjelent Isten Fia hív a vele való találkozásra. Ez a találkozás pedig csak az ő keresztjénél, vele, halálával és feltámadásával való egyesülésben jelent életet a halálból. Jákobnak – vagyis a régi embernek – meg kell halnia, hogy megszülessen Izrael: az új ember! Pál ugyanezt így vallja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve, többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) Isten ezt az újat adja Jézus Krisztusban! Ne elégedj meg kevesebbel! Borulj térdeidre, és ismerd el, valld meg bűnösségedet, ugyanakkor a hit szemével lásd meg, hogy Jézus Krisztus a keresztre, a halálba vitte a bűneidet, megbocsátott és feltámadásának erejében téged is új életre támasztott fel. A benned lakozó Lelke által erőt ad ahhoz, hogy megtagadva a test kívánságait, igazán, szentül és mennyei örömök élő reménységében éld a földi életedet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kettő × három =