Vezetők a változás élén

Heizer Tamás

A tanulmány így jött létre: Az országos lelkipásztor-értekezleten (Balatonszemes, 2003) azt a feladatot kaptam, hogy tartsak előadást a vezetés és a változás kapcsolatáról. Az előadás után a lelkipásztori kar arra kért, hogy az előadás legyen hozzáférhető olvasható formában. Ez a cikk ennek a kérésnek tesz eleget, és az említett előadás alapján készült. (Heizer Tamás)

Hogyan viszonyuljon az egyház a változásokhoz? Alkalmazkodjon hozzájuk, eléjük menjen, vagy ellenálljon azoknak? Esetleg vannak olyan típusú változások, amelyeket egyenesen az egyháznak kellene előidéznie a társadalomban? És miközben az egyház maga is változik és változást hoz a környezetében, van-e, ami mégsem változhat éppen azért, hogy az egyház továbbra is egyház maradjon?

Bevezetés

A változás ma olyan társadalmi jelenség, ami intenzitása, sebessége és mélysége miatt sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint eddig bármikor a történelem során. Például egyes kutatások szerint a tudományos és technikai információk mennyisége évente 13%-al növekszik, ami azt jelenti, hogy minden 5 és fél évben megduplázódik. Az interneten elérhető adatmennyiség 2001-ben 300%-al több volt, mint az azt megelőző évben.¹ Az információ mennyiségének növekedése csak egyik jele annak, hogy körülöttünk a világ felgyorsult, és bizonyos területeken iszonyú iramban változik. Ezek a folyamatok nemcsak a társadalomra vannak hatással, hanem az egyházat sem kerülik el. Bizonyos értelemben ez természetes, hiszen az egyház² nem sziget, nem légüres térben teljesíti küldetését, hanem olyan turbulens társadalmi környezetben, ahol az egyes szereplőket „ezer szál fűzi” egymáshoz, és ahol ezek a kapcsolati hálók pillanatok alatt bomlanak fel és szerveződnek újra.

Bár a sokrétű és intenzív változás korunk jellemzője, mégis azt kell mondanunk, hogy vannak az életnek olyan területei, amelyek makacsul ellenállnak a változásoknak. Az előző példánál maradva, bár a technológia fejlődése ma hihetetlen távlatokat nyitott a kommunikáció előtt, azt kell mondanunk, hogy az emberek ma sem értenek könnyebben szót egymással, mint régen. Ez természetes, mert a kommunikáció kiindulási pontja a szív,³ amit viszont megrontott a bűn, és erre a problémára nem tud megoldást adni a technikai fejlődés. A bűn megnyilvánulása sokat változott az évezredek alatt, de természete, és a rabságában élő ember problémája nem. Így az evangélium változó világunkban ugyanolyan időszerű ma, mint volt bármikor a történelem során. Isten Jézus Krisztusban felkínált kegyelmének van egyedül hatalma az ember szívét és személyiségét megváltoztatni, nélküle nem vagyunk képesek lényegi változásra a tudományos-technikai fejlődés ellenére sem.

A társadalomban zajló változásokkal kapcsolatban az egyházi és gyülekezeti vezetők különleges felelősséget hordoznak, ezért fontos, hogy megfelelő látásuk legyen erről.

 

1. A vezetés alapkérdései

Ha a vezetés lényegét meg akarjuk ragadni, akkor legalább öt alapvető kérdésre kell választ kapnunk:

• Miért van szükség vezetőkre? A vezetés céljára kérdezünk rá.
• Mi a jelentősége a vezetésnek? A vezetés funkciójára kér­de­zünk rá.
• Mit csinálnak a vezetők? A vezetők feladatára kérdezünk rá.
• Ki a vezető? A vezető személyére/jellemére/kompeten­ci­á­já­ra/elhívására kérdezünk rá.
• Hogyan kell vezetni? A vezetési módszerekre/stílusokra kér­dezünk rá.

A vezetéselmélet úgy tartja számon ezeket, mint a „vezetés alapkérdéseit”. Mindegyiknek könyvtárnyi irodalma van,⁴ hiszen a gazdasági szférában mindenki számára nyilvánvaló, hogy a siker alapvető előfeltétele a jó vezetés. A Biblia szerint az egyházban ez sokkal inkább így van, hiszen nem csupán ideiglenes értékek (mint pl. a profit⁵), hanem az örökkévalóság szempontjából jelentős értékek múlnak a jó vagy rossz vezetésen. Mindegyik alapvető kérdés sajátos módon kapcsolódik a változáshoz, de most csak az első három kérdést fogjuk közelebbről megvizsgálni.

1.1. A vezetés célja: a teokrácia

Ahol célok hívnak létre, működtetnek és tartanak össze egy közösséget, ott feltétlen szükség van vezetésre. Az egyház olyan közösség, amiről mindez elmondható. Az Újszövetség úgy mutatja be az egyházat, hogy miközben önmaga folyamatos változásban él, aközben örökkévaló célokért küzd, és folyamatosan azok felé halad. Ezeket a célokat nem az egyház tűzte ki maga elé, ezek a célok Isten céljai. De azt is látnunk kell, hogy az egyház nem csupán a célok kitűzésében szorul rá Istenre, hanem Isten céljait sem képes elérni önállóan, saját erejéből. Isten céljait az egyház csak Istennel együtt képes elérni. Tehát az egyház Istentől, vagyis Krisztustól függ mind a célok, mind azok megvalósításának tekintetében.

Ebből a nyilvánvaló tényből következik, hogy a keresztény vezetés célja az, hogy Jézus Krisztus uralma valóságosan érvényesüljön az egyházban. Teológiai szakkifejezéssel élve: a vezetés célja a teokrácia megteremtése és fenntartása Isten népe között. A teokrácia két görög szó kapcsolatából származik: theos (Isten) + kratein (kézben tartani, uralni valamit). Tehát teokráciáról akkor beszélhetünk az egyházban, ha Isten tartja kézben a dolgokat, vagyis az ő uralma érvényesül. Ez egészen konkrétan az egyház esetében azt jelenti, hogy Krisztus az egyház feje, és a test nem képes semmire a fej nélkül. Az újszövetségi gyülekezetkormányzási modellből nyilvánvaló, hogy mivel egyedül Jézus a feje az egyháznak, minden vezető csak középvezető lehet a gyülekezetben.

Isten három eszközt használ arra, hogy a teokrácia ne csupán egy teológiai közhely legyen: (1) az Igét, (2) a Szent Szellemet, (3) elhívott és felhatalmazott vezetőket. Teokrácia tehát nincs olyan gyülekezetekben, ahol Isten igéjét megvetik vagy félreteszik, ahol a Szent Szellem munkáját megoltják, vagy ahol nem olyan vezetők állnak a gyülekezetek élén, akiket Isten hívott el, készített fel, és hatalmazott fel. Hogy az utóbbi szempontok egy vezetőre nézve igazak-e, az meglátszik a jellemén és munkájának gyümölcsein.

A teokrácia három eszközén elgondolkodva belátható, hogy a teokráciának van egy gyenge pontja: az ember. A teokrácia ugyanis sérülhet a vezetők vagy a vezetettek miatt. Ha a vezetők nem élnek a tekintélyükkel (passzívak és nem vezetnek), vagy ha visszaélnek tekintélyükkel (hatalmaskodnak), akkor a teokrácia sérül. De ugyan ez következeik be akkor is, ha a vezetettek nem vezethetők, vagy ha gondolkodás nélkül „birka mód” követnek bárkit, bármiben. Az egyháztörténelem és korunk egyaránt szolgáltat példákat mindkét problémára. Azonban a szomorú példák sem változtatnak azon a tényen, hogy az egyházban a vezetés célja a teokrácia megteremtése és fenntartása.

A Biblia és a történelem egyaránt azt mutatja, hogy amikor a teokrácia zátonyra fut, három emberi megoldás valamelyike lép a helyébe: a diktatúra, a demokrácia vagy az anarchia.

1. A diktatúra a teokráciától való elhajlás egyik formája. A kifejezés a latin dictare igéből származik, ami azt jelenti, hogy parancsolni. Lényegéhez hozzátartozik, hogy egy személy,¹¹ vagy egy kisebb csoport¹² sajátos emberi előjogok és kiváltságok birtoklása érdekében önkényesen uralkodik a többség felett, néha a végletekig figyelmen kívül hagyva az általuk „vezetett” többség szükségleteit. Jó bibliai példa erre Roboámnak és ifjú tanácsadóinak¹³ lelkülete, ami Izrael kettészakadásához vezetett. Roboám nem értette meg, hogy a király Isten népének pásztora és nem kizsákmányolója, ami egyszerre jelent bölcs hatalomgyakorlást (= vezetést) és gondoskodást (= szolgálatot). A másokat leuraló, diktatórikus vezetési magatartást – mint a világra jellemző, de az egyháztól idegen gyakorlatot – Jézus megtiltotta.¹⁴ Az Újszövetség a gyülekezeti vezetőkkel kapcsolatban kifejezetten kerüli azokat a kifejezéseket, amelyekhez mások feletti hatalmaskodás képzete tapad.¹⁵

2. A demokrácia a teokráciától való elhajlás másik formája. A kifejezés ógörög eredetű összetett szó, ami népuralmat jelent. Egy tipikus bibliai példát olvashatunk a 2Móz 32,11–8-ban. Mózes Istennél van a Sínai-hegyen, távol a néptől. A vezetés Áronra marad, de az ő ereje csak arra elég, hogy mint vezető végrehajtsa a nép akaratát, arra már kevés, hogy Isten akaratát véghezvigye a nép között, ha kell, akár a nép akarata ellenére is. Az ő példájából is látható, hogy hová vezet, amikor egy vezető – félelemből vagy saját szerepét félreértve – azt tekinti feladatának, hogy a nép akaratát kiszolgálja.¹⁷ Nekünk, mai keresztényeknek azért kell különös gondot fordítanunk a teokrácia megértésére, mert demokratikus társadalmi rendben élve, túlságosan is természetesnek tűnne, hogy világi mintára formáljuk át gyülekezeteinkben a vezetést.¹⁸ Fontos különbség tehát, hogy amíg a demokráciában a közvélemény határozza meg a vezetőt, addig a teokráciában Isten akarata. Sokszor a vezetés ára éppen az, hogy a közvéleménnyel dacolva fel kell áldozni a népszerűséget.¹⁹

3. Az anarchia a teokráciától való elhajlás harmadik formája. A kifejezés szintén egy ógörög eredetű összetett szó²⁰, vezető nélküli zűrzavaros állapotot jelent. A legmarkánsabb bibliai példákat a Bírák könyvében találjuk. „Abban az időben nem volt király Izraelben. Mindenki azt csinált, amit jónak látott.” (Bír 2,5 vö. 7,5–6) Mindig voltak emberek, akik az egyházban ebbe az irányba húztak. Az anarchia általában két „gyökérből táplálkozik”:

Némelyek kevesebb hatalommal rendelkeznek, mint azt szeretnék, ezért gyengítik azok pozícióját, akik éppen legitim vezetők, így nem kell alárendelni magukat senkinek. Ezzel legalább azt elérik, hogy a „maguk urai” lehetnek, ha már másokéi nem is.

Az anarchia második forrása a gyenge, elhívásában bizonytalan vezetés. Ennek a két káros hatásnak együttes következménye mindig az anarchia lesz, amikor a vezetők a „gyeplőt a lovak közé dobják”, és így „mindenki azt csinálhat, ami neki tetszik”.

Nagyon fontos! Vezetésre azért van szükség az egyházban, hogy a teokrácia megvalósuljon. Másképp fogalmazva: a ve­zetés akkor jó, ha Krisztus tartja a kezében a gyülekezeteket a vezetőkön keresztül. A teokrácia akkor is fontos célja a vezetésnek, ha sérülékeny és Krisztus ezer éves uralkodásáig nem lesz tökéletes.²¹ Amikor a vezetés és a változások kapcsolatára gondolunk, akkor szem előtt kell tartanunk ezt az igazságot. A változás soha nem fakadhat a vezetők vagy vezetettek vágyaiból, mindig Isten megértett akaratából kell következnie, aminek megvalósításában a vezetőké az elsődleges felelősség.

1.2. A vezetés funkciója: keresni és képviselni Istent

A keresztény vezetésnek kettős funkciója van: keresni Istent (vertikális funkció) és képviselni Istent (horizontális funkció). Az egyházban/gyülekezetekben a vezetőknek oda kell szánni magukat arra, hogy folyamatosan keressék Istent nem csupán személyes lelkiéletük érdekében, hanem a rájuk bízott gyülekezet érdekében is.

Az Isten és ember között meglévő közvetlen kapcsolat jellege a bűneset óta megváltozott.

Az embert Isten kiűzte az édenből,²² ami a közvetlen találkozás helye volt.²³ Azóta Isten bizonyos értelemben „elrejti”²⁴ önmagát, az 1Tim 6,16 szavaival: Isten „megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat…” Azóta az ember rákényszerül arra, hogy keresse az Istent teljes szívvel²⁵ bízva az ígéretekben, hogy ha ezt teszi meg is találja²⁶ őt. Az igazi hit – mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben – többek között abban különbözött a pogányságtól, hogy tisztelettel tudomásul vette: az élő Istennel nem lehet rendelkezni, őt nem lehet „elővenni a vitrinből” amikor szükségünk van a szolgáltatásaira, aztán visszatenni, amikor már magunk is boldogulunk. A pogányság egyik vonása éppen az volt, hogy az élet minden problémájára²⁷ megvolt a megfelelő isten, csak elő kellett venni, és egyáltalán nem kellett keresni, ott volt, ahová tették. A Biblia szerint Isten keresése mindaddig az igaz hit egyik jellemzője lesz, amíg az újjáteremtett világban ismét meg nem valósul, hogy „íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük.” (Jel 21,3b)

A jó vezetők értik, hogy a vezetés vertikális funkciója, hogy keressék Istent. Jó példa erre az Ószövetségből Jósáfát király, akiről azt jegyzi fel a Biblia, hogy „atyja Istenét kereste és az ő parancsolatai szerint élt” (2Krón 17,4). Ezért amikor egy külpolitikai krízisben „megijedt”, azonnal „az Urat kezdte el keresni” (20,3). Jósáfát olyan vezető volt, akinek a személyiségébe mélyen beépült az Isten keresésének igénye, és így lelki reflexként működött sok esetben. Jósáfát példájából is tudjuk, hogy Isten nagyra értékeli ezt a vezetői lelkületet, időben adott megfelelő vezetést a királynak (vö. 20,14kk). Az Újszövetségben is láthatjuk, hogy a misszió nem emberi elképzelések alapján haladt előre. Pál apostolnak is várnia kellett napokat Tróászban, és keresni Istent. A vezetés nem maradt el (vö. ApCsel 6,6kk.). Tehát a keresztény vezetés vertikális funkciója, hogy a vezetők keressék Istent a kapcsolatért és a tőle származó látásért. Kapcsolatért azért, mert csak Isten által vezetett emberek tudnak vezetni. Látásért azért, mert csak azok képesek vezetni Isten népét valahova, akik látják Isten céljait. Ha vak vezet világtalant, mindketten gödörbe esnek (Mt 5‚4) és látás nélkül elszéled (= szétszóródik) a nép (Péld 29,8). „A látás egy Istentől származó világos kép arról, amit ő velünk és általunk akar cselekedni a jövőben. A vezetők egyik legfontosabb feladata, hogy keressék Istent, megértsék az ő terveit és céljait, hogy Istentől kapott látás által tudják vezetni a gyülekezeteket.”²⁸ Az Istentől származó látás Isten kijelentésében²⁹ gyökerezik, amiben feltárja önmagát, szándékait és útjait népe előtt.³⁰ Annak a kijelentésnek, amiben a látás gyökerezik, a keretét a Szentírás adja,³¹ a konkeretizálódását viszont a Szentlélek, aki az Istent kereső vezetőknek, Krisztuséból „merítve” aktuális vezetést ad.³²

A vezetés horizontális funkciója, hogy a vezetők képviseljék Istent népe előtt, a tőle kapott látás alapján. Tehát nem elég keresni Istent és átvenni tőle a látást, azt meg is kell osztani a gyülekezettel, sőt fenn is kell tartani azt. Minden erőfeszítés egyik legfontosabb motivációs ereje, hogy látjuk az értelmét annak, ami teszünk.

Tehát amikor a vezetők és a változások kapcsolatára gondolunk, akkor fontos felismernünk, hogy az egyházban pozitív változásokat csak olyan vezetők tudnak előidézni, akik elszánják magukat arra, hogy Istent keressék azért, hogy Isten vezetése alatt álljon az életük, és hogy tőle látást kapjanak. Továbbá a jó vezetők fontosnak tartják, hogy a látást megosszák a gyülekezettel, sőt a sokféle gyülekezeti tevékenység közben ott tartsák a tagok előtt, mint ami minden gyülekezetben zajló változás egyedül helyes kiindulópontja.

1.3. A vezetők feladatai

Az Újszövetség sokat beszél a vezetők feladatairól, melyeket a könnyebb áttekinthetőség érdekében öt nagyobb feladatkörbe sorolhatunk. Ezeket a feladatokat a vezetők csak akkor képesek ellátni, ha az imaéletükből fakadóan Krisztussal élő, friss kapcsolatuk van, és ha az Igéből élve az Igével szolgálnak. Ezt a két előfeltételt fogalmazták meg az apostolok saját szolgálatukra nézve is: „mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” (ApCsel 6,4)

A vezetők feladatainak öt átfogó területe: vezetés, gondoskodás, változások előidézése, együttműködés egymással és új vezetők képzése, amelyek közül egyik sem valósítható meg az Ige és az Úr Jézussal fenntartott élő kapcsolat nélkül. Nincs lehetőség arra, hogy mélyebben kibontsam ezeket a területeket, meg kell elégednünk néhány mondattal.

1. Vezetés – A vezetők feladata, hogy vezessenek, ami azt jelenti, hogy Istentől kapott felhatalmazás alapján, a Szentlélektől kapott ajándékaikat használva hatást gyakorolnak a gyülekezet tagjaira, hogy a hívők közös erőfeszítésével a gyülekezet elérje Isten céljait. Tehát a vezetők azok az emberek, akik Isten céljait tartják a szemük előtt, és el tudják érni, hogy velük együtt mások is dolgozzanak azok megvalósulásáért.

2. Gondoskodás (pásztorlás) – A vezetők feladata, hogy Isten népére gondot viseljenek. A gondoskodás azt jelenti, hogy Isten forrásaiból, tőle kapott szeretettel és erővel betöltik mások szükségeit, hogy elhívásuknak és ajándékaiknak megfelelően szolgálhassák Istent, miközben Krisztushoz hasonlóvá formálódnak.

3. Változások előidézése – Mivel erről bővebben lesz szó, most elég csak annyi, hogy a változások előidézése azt jelenti, hogy a vezetők a jelenben biztosítják az Istentől kapott látásból fakadó jövő feltételeit

3. Új vezetők képezése (reprodukció) – Az új vezetők képzése, azt jelenti, hogy a „jelen emberei” befektetik életüket a „jövő embereibe”, hogy Isten országának ügye a következő generációban is előrehaladhasson. Ezt tette Isten döntése alapján Mózes Józsuével, Sámuel Dáviddal, Illés Elizeussal, az Úr Jézus a tanítványokkal, Pál apostol Timóteussal. A 2Tim 2,2 szerint ez minden vezetői generáció számára nagy kihívás, ami sokkal inkább minősíti munkájuk értékét, mint bármi más.

4. Együttműködés (csapatmunka) – Az együttműködés azt jelenti, hogy az Istentől kapott vezetőtársakkal együtt dolgozunk Isten céljainak megvalósulásáért, tisztelve egymás elhívását és megbecsülve egymás ajándékait. Az Újszövetség szerint a vezetés olyan csapatmunka, ami a presbitérium feladata és nem egyetlen különleges személy³³ privilégiuma. A presbitérium abban az esetben tud Isten akarata szerint egységesen vezetni, ha a presbiterek időt szánnak arra, hogy közösen imádkozzanak, tervezzenek, ha odaszánják magukat az együttműködésre és az őszinte, ugyanakkor szeretetteljes kommunikációra. Ez néha sok időt, és mindenképpen egymás melletti elkötelezettséget igényel.

Amint azt a 3. pontban láttuk a változások előidézése tipikusan vezetői feladat, ami azonban feltételezi a többit. Vagyis amikor Isten változást akar előidézni a gyülekezetben, akkor annak az élére azokat a vezetőket akarja odaállítani, akik vállal­­ják, hogy egymással együttműködve hatást gyakorolnak másokra, gondoskodnak a szükségeikről, és felkészítik a következő generáció vezetőit.

Röviden áttekintettük a vezetők szerepét a változásokkal kapcsolatban. Most vizsgáljuk meg, hogy milyen forrásokból származnak azok az erők, amik a változásokat előidézik az egyház/gyülekezet életében.

 

2. A változások forrásai

A gyülekezetek nem szigetek, sok-sok szállal kapcsolódnak egy háromdimenziós környezethez. Az egyház és háromdimenziós környezete kölcsönösen hatással vannak egymásra, tehát a gyülekezetekben zajló változások forrásait is ezekben találhatjuk meg.

Az 1. ábra a gyülekezetre hatást gyakorló külső és belső környezet alkotóelemeit mutatja be.

2.1. Az első dimenzió – a szellemi környezet

Az első dimenzió az a láthatatlan szellemvilág, amiben egyrészt az egyház főhadiszállása van Krisztus trónjánál,³⁴ másrészt pedig az a küzdőtér, ahol az egyház harcol a negatív szellemi erőkkel.³⁵ Sok pozitív és negatív változás forrása tehát a szellemi dimenzióban keresendő. Az Isten által munkált pozitív változásokra történelmi példák az ébredések, köztük az egyik legjelentősebb a reformáció. A negatív szellemvilág hatására létrejött változásokra/torzulásokra történelmi példák a keresztes háborúk, az inkvizíció kegyetlenségei, a kegyelemmel üzletelő bűnbocsátó cédulák, a szekularizáció, küldetéstudat elvesztése, belső harcok stb.

2.2. A második dimenzió – a társadalmi környezet

A második dimenzió a hétköznapi ember számára is érzékelhető társadalmi környezet, ahol a hívők és az Isten nélkül élő emberek élik mindennapjaikat. Ez az a világ, ahová Jézus elküldte a tanítványait, és azért imádkozott, hogy az Atya ne kivegye őket belőle, hanem őrizze meg őket benne,³⁶ hogy só és világosság lehessenek.³⁷ Azonban nemcsak az egyház gyakorol hatást a társadalomra, hanem a társadalomban is zajlanak olyan folyamatok, amelyek hatással vannak az egyházra, és változásokat idéznek elő benne. Feltétlen szem előtt kell tartanunk, hogy a társadalmi környezetben zajló változások nem választhatók el a szellemi dimenziótól. A Bibliából egyértelmű, hogy vannak olyan pozitív és negatív társadalmi változások, amelyek mögött pozitív vagy negatív szellemi források húzódnak meg.³⁸

Nézzük meg a társadalmi dimenzió néhány elemét!

1. Kulturális környezet – Korunkban a kulturális változások olyan mértékűek, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. A globalizációnak köszönhetően egyre inkább multikulturális a társadalom. Magába fogad olyan elemeket, amelyek régen ismeretlenek voltak. A távolságok jelentéktelenné váltak, betekinthetünk más társadalmak tőlünk eltérő kultúráiba is. Ezek nagy része sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen más, mint a miénk. Ugyanakkor minden kultúrának vannak olyan elemei, amelyek mögött egy határozott világkép húzódik meg, ami vagy összhangban van a Bibliával, vagy szemben áll vele³⁹. Számíthatunk arra, hogy a miénket követő új generáció már magáévá fog tenni olyan kulturális elemeket, amiket talán néhányan idegennek éreznek, de nem feltétlen rosszak. Bölcsességre van szükségünk, hogy ne csináljunk teológiai fegyvereket pusztán azért, hogy harcolhassunk velük egyfajta kulturális-ortodoxia kizárólagos létjogosultságáért. Ehelyett fogadjuk el, hogy a sokszínűség Istennek kedves. Például amikor még nem volt globalizáció, a mennyben akkor is egy időben „közvetítették” az európai és az amerikai, a magyar és a cigány, a fehér és a fekete, a keleti és a nyugati kultúrában élő gyülekezetek sokféle istentiszteletét. Biztosak lehetünk abban, hogy Istennek valamennyi kedves volt, ha az imádat „Lélekben és igazságban” történt. Ha az egyház nem képes bizonyos értelemben adaptálni a kultúrát, akkor elveszti a képességét, hogy kommunikáljon a társadalommal, és óhatatlanul kulturális zárvánnyá, szubkultúrává válik. A kulturális környezetben zajló változások hatással vannak az egyházra, és nem mindegy, hogy bölcsen vagy balgán viszonyulnak a vezetők ezekhez a folyamatokhoz, és megértik-e, hogy mivel kell harcolni és mivel nem.

2. Technológiai környezet – A technológia hihetetlen gyorsan változik, és nagyon erőteljes hatást gyakorol mind a társadalomra, mind a gyülekezetekre. Például a kommunikációs technológia új lehetőségeket teremtett az evangélium továbbadására, de az is igaz, hogy a bűn is sokkal kreatívabb módszerekkel juthat el a szívünkbe. Az interneten megtalálható az evangélium, de az erőszak és a pornográfia is. A technológia lehetővé teszi, hogy multimédiás eszközökkel még színesebbé és hatékonyabbá tegyük az istentiszteleteinket, de központi kérdéssé is válhat, és a végén a „csomagolás” (amit a technológia tud adni) fontosabb lehet a hirdetett ige erejénél (amit csak a Szentlélek tud adni)

3. Szociális környezet – Gyülekezeti tagjaink és az evangéliummal elérendő emberek is benne élnek egy szociális közegben, valamilyen társadalmi rétegben, arra jellemző sajátos problémákkal és lehetőségekkel. Azok a változások, amik a társadalomban ezen a területen zajlanak, érzékenyen érintik a gyülekezeteket. Például ide tartoznak azok a súlyos változások is, amik az utóbbi időben a családokat érintik, és amelyek megjelennek a házasságkötések, válások, élveszületések statisztikai adataiban. Ha csak a keresztények közötti válások számának növekedésére gondolunk, beláthatjuk, hogy sajnos a társadalomban zajló változások nagyon is hatással vannak a gyülekezeteinkre. A vezetőknek Isten iránti felelősséggel kell ezekre a folyamatokra odafigyelni.

4. Nemzetközi környezet – A nemzetközi környezetben zajló változások is hatással vannak gyülekezeteinkre. Egy számunkra fájdalmas történelmi tapasztalat Trianon, ahol gyülekezeteket és testvéreket vesztettünk el egyik napról a másikra. Ma az EU integráció fog bizonyos változásokat előidézni. Nem csupán az EU szabályrendszerére kell gondolnunk, hanem például arra, hogy mivel a határok átjárhatóak lesznek, a társadalmi mobilizáció növekedni fog. Lesznek, akik munka vagy tanulás miatt elmennek a gyülekezeteink tagjai közül. Tudunk-e segíteni nekik addig, míg tőlünk távol találnak egy új lelki otthont? De jönni is fognak hozzánk más országok más kultúráiból emberek. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a társadalmi mobilitás fellazítja a felekezetei határokat is. Tudunk-e ezzel kezdeni valamit? Vajon tudunk-e a „felekezeti kerítéseknél” igazabb alapot találni az identitásunk számára?

5. Politikai környezet – A politikai környezetben végbemenő változások szintén hatással vannak a keresztényekre. Csak egy változásra hadd hívjam fel a figyelmet a sok közül. A pártok szavazókért vívott küzdelmének jellege megváltozott. Egy új alkalmazott társadalomtudomány segíti ma a politikai pártokat választási küzdelmeikben – a politikai marketing. A marketing (kis leegyszerűsítéssel) a fogyasztói társadalomban, az emberek vásárlásra ösztönzésének művészete. Nagy hangsúlyt fektet a különböző fogyasztói célcsoportok megismerésére, hogy az igényeikhez igazított termékekkel és üzenetekkel vásárlásra ösztönözzék őket. A politikai marketing is célcsoportokban gondolkodik, és azokhoz szabja a kommunikációját. Egy jól körülhatárolható célcsoport a politikusok számára, a vallásos polgárok tömege. A kommunikáció stílusát, nyelvezetét, retorikáját, hangsúlyait hozzájuk igazítva növelni lehet a szavazók táborát. Hogy ez mennyire sikeres taktika, azt az is bizonyítja, hogy az elmúlt választások során sikerült az amúgy passzív egyháztagokat is hisztérikus aktivitásra késztetni. Szomorú de tény, hogy a magyar keresztények az elmúlt 50 évben akkora egységben nem mozdultak soha az evangélium érdekében (felekezeti határokat is félretéve), mint az elmúlt választások során egyik vagy másik politikai párt érdekében. De ne tévesszen meg bennünket az a változás, ami a politikai környezetben végbemegy, a retorika nem minden, ne hagyjuk veszni Krisztustól kapott küldetésünket, amit úgysem politikai pártok fognak véghezvinni itt a földön, hanem az egyház. Az egyháznak mindig is volt társadalmi felelőssége, de hogy ezt tisztán tudja hordozni el kell kerülni az egyház és az állam, az egyház és a pártpolitika összefonódását. Ez nem azt jelenti, hogy a párbeszédet kell megszüntetni, de azt igen, hogy két egymástól megkülönböztethető társadalmi szereplő párbeszédéről lehet csak szó.

6. Vallási/ideológiai környezet – Ma már nem küzdünk az ateizmussal. Helyette a New Age előretörésének, régi pogány kultuszok reneszánszának korában élünk. Ehhez társul az un. posztmodern kultúra, amely elveti az emberi értelem kizárólagos hegemóniáját és valljuk be: nem ok nélkül. Ez a változás törvényszerű, bizonyos pozitívumok és negatívumok egyaránt jellemzik. De ami a legfontosabb, hogy az egyház/gyülekezet kommunikációja, kultúrája a modern emberre szabott, ezért fontos megismerni, megérteni a posztmodern ember gondolkodásmódját, problémáit, hogy képesek legyünk megszólítani a társadalmat egy újabb korszakban is.

A felsorolt néhány szempont talán meggyőzött bennünket arról, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a folyamatokat, amelyek változásokat idéznek elő a társadalomban, akkor elveszítjük azt a képességünket, hogy megértsük a világot, és hogy képesek legyünk kommunikálni az evangéliumot kortársaink felé úgy, hogy azt meg is értsék.

2.3. A harmadik dimenzió – a belső környezet

A változások harmadik dimenziója maga az egyház, másképen kifejezve: a belső környezet. A gyülekezeteken és az egyházakon (felekezeteken) belül zajló változások a belső szükségletekre,⁴⁰ hatalmi hálók szerkezetére,⁴¹ teológiai koncepciók egymásnak feszülésére⁴² stb. vezethetők vissza. Tehát változásokat nemcsak a társadalmi környezetben zajló folyamatok idézik elő, hanem az egyház/gyülekezetek belső folyamatai is. Ahogy az előbb, most is hangsúlyozni kell, hogy az egyház belső környezetében változást előidéző folyamatok mögött is sokszor a szellemi dimenzió húzódik meg. Vannak pozitív változásokat előidéző belső folyamatok, amelyeket Isten idéz elő, és ennek az ellenkezője is igaz, a sátán is igyekszik „fogást találni” az egyházon, sajnos sokszor sikeresen.

A baptista egyházban megfigyelhető problémás belső folyamatok közül csupán öt példát szeretnék kiemelni.

1. A taglétszám változásának tendenciái – Az 1999-es főtitkári beszámoló világossá teszi, hogy az utóbbi kb. 30 év mérlege az, hogy kb. 1000 taggal csökkent közösségünk létszáma. Jelenleg stagnálás van annak ellenére, hogy egy pozitív elmozdulás is látszik a bemerítettek számában az elmúlt évek során. Viszont az, hogy ennek ellenére sincs jelentős növekedés, azt jelenti, hogy az elhunytak és a gyülekezetet elhagyók száma olyan magas, hogy a megtértek számának növekedése ezt a fogyást csupán kompenzálni tudta, és csak kis mértékű növekedést tett lehetővé.

2. A baptista egyház korcsoportok szerinti összetételéből adó­dó prognózis szintén a változás fontosságára hívja fel a figyelmet. Akkor lenne egészen világos, hogy az előbb említett stagnálás mennyire veszélyes, ha arról is megbízható adataink lennének, hogy milyen a baptista gyülekezeteink korcsoportok szerinti összetétele. Ebből ugyanis statisztikai számításokkal előre jelezhető, hogy milyen természetes fogyással kell számolnunk az elkövetkező években az elhalálozások miatt. Egy korrekt előrejelzésből nagy valószínűséggel azt látnánk, hogy ha nem lesz változás rövidesen a megtérők számának növekedésben, akkor néhány év múlva drámai hanyatlásnak lehetünk tehetetlen szemlélői. És mivel megtéréséket emberi eszközökkel nem lehet csiholni, elérkezett az ideje annak, hogy az ehhez képest lényegtelen problémák helyett, a jövőnket valóban meghatározó problémákkal törődjünk. Itt az ideje, hogy megalázkodjunk Isten előtt, és keressük őt.

3. A vezetés válsága a helyi gyülekezetek szintjén a harmadik belső folyamat, ami a változás szükségességére hívja fel a figyelmet. Sok gyülekezet vezetési formája családi-oligarchia. Mivel félünk attól, hogy elismert és felhatalmazott presbiterek vezessék a gyülekezeteinket – hátha visszaélnek a hatalmukkal – ezért olyan emberek és családok ragadják magukhoz a vezetést, akik senkitől sem kaptak erre felhatalmazást, és akiket éppen ezért nem is válthatunk le. Másrészt sok kritika éri a lelkipásztorokat (gondolom, ahogy ez lenni szokott: okkal és ok nélkül). Ezek a problémák rendkívül sok fájdalomhoz, szomorúsághoz, pszichoszomatikus betegségekhez, alkotó energiák elvesztéséhez vezetnek. Nem beletörődnünk kell ezekbe, hanem változnunk!

4. A kettős mérték elfogadása több területen a negyedik jelenség, ami negatív változásokra utal. Csak egy példa. Tény, hogy ma egy lelkipásztor említésre méltó következmények nélkül ellene mondhat a Biblia hitelességének és megbízhatóságának, de nincs meg a szabadsága arra, hogy az istentiszteletre úgy öltözzön fel, ahogy kedve tartja, vagy hogy a liturgia eltérjen a megszokottól. Mi ez, ha nem kettős mérce?

5. A generációs feszültségek az ötödik terület, amire szeretnék rámutatni. Egy egészséges egyházban általában négy generáció él együtt. A gyermekek, a fiatalok, a döntéseket hozó középgeneráció és az idősek. A két középső generáció között általában mindig jelen van némi feszültség, hiszen mindkettő aktív missziót végez, viszont az egyiknek lendülete nagyobb, a másiknak pedig a tapasztalatai és a hatalma. A konfliktusok természetesek és elkerülhetetlenek. A baj akkor van, ha a szeretet és a belátás nem elegendő ahhoz, hogy kezeljük ezeket a konfliktusokat. Ma nem keresztény zenészeket is igénybe veszünk, hogy fokozzuk a profizmust egy-egy komolyzenei egyházi rendezvényen, de az újjászületett fiataljaink nem fejezhetik ki Isten iránti szeretetüket olyan zenei stílusban, ami közel áll hozzájuk. Gondolkodjunk el ezen kicsit! Ma túl sok kérdésben és túl sokan akarják megmosni a fiatalok fejét. De az a helyzet, hogy ha a mai középgeneráció megtanulja megmosni a fiatalok lábát,⁴³ akkor majd megmoshatja a fejüket is, amikor erre szükség van. De le tudunk-e ereszkedni az ajtónálló rabszolga szerepébe, hogy Jézus felemeljen minket a szemükben?

Amikor ilyen kérdésekkel szembesülünk, két dolgot tehetünk: besöpörhetjük a szőnyeg alá, vagy szembenézhetünk velük. Mi lelkipásztorok vagy részesei leszünk a problémák megoldásának, vagy mi magunk leszünk a probléma előbb-utóbb.⁴⁴

A változásokhoz való viszonyulási módok

 A gyülekezet/egyház vezetői alapvetően négy módon viszonyulhatnak a változásokhoz, ami aztán hatással lesz arra, hogy mekkora mozgástere lesz a gyülekezetnek küldetése betöltéséhez.

  1. Inaktív hozzáállás – Az a magatartás, amikor a gyülekezet/egyház vezetői nem reagálnak a változásokra. Ez a gyakorlatban sokszor inkább halogatást jelent, amit aztán legtöbbször konzerválódás, elszigetelődés, gettóreflexek követnek. Az egyháztörténelem egyik eklatáns példája az amis közösség, akik lehetnek tiszteletre méltóak, érdekesek stb. de nem „kompatibilisek” a társadalommal, amiben élnek, tehát számottevő hatást nem tudnak gyakorolni a világra. Jézus terve pedig nem az volt, hogy az egyház kivonuljon a világból, hanem hogy sóvá legyen benne.

  2. Reaktív hozzáállás – Az a magatartás, amikor a gyülekezet/egyház vezetői mindig csak a változás után reagálnak az abból előállt kényszerítő körülményekre. Ilyenkor a mozgástér általában már túlságosan szűk, emiatt valójában a legtöbbször csupán sodródásról van szó. Ebben az esetben a gyülekezet/egyház hasonlít egy olyan gumicsónakra, amit egy sebes hegyi folyó sodor, az utasok sem a sebességet, sem az irányt nem tudják befolyásolni, csupán a végzetes sziklákat próbálják kikerülni a manőverezéssel abban reménykedve, hogy majd csak lesz egy csendesebb szakasz is, ahol majd rendezhetik soraikat.

  3. Preaktív hozzáállás – Az a magatartás, amikor a gyülekezet/egyház vezetői a változás közben megpróbálnak hatást gyakorolni az azt előidéző folyamatokra. Vagyis amíg a dolgok még képlékenyek, addig küzdenek a gyülekezet számára fontos értékekért, mozgástérért, forrásokért, pozícióért stb.

  4. Proaktív hozzáállás – A legkiválóbb vezetők sajátja. Az a magatartás, amikor a gyülekezet/egyház vezetői a változásoknak elébe mennek, megelőzik azokat, időben felismerve felkészülnek rájuk. Ehhez elengedhetetlen, hogy a vezetők Istent keressék. vezetésért, látásért (lásd 2. pont). Ilyen példát olvashatunk az ApCsel 11,27–30-ban, ahol az egyház képes volt felkészülni egy éhínségre, mert Isten előre kijelentette számukra a közeli jövőt. De lényegét tekintve ugyanilyen példa Pál beszélgetése az efezusi vénekkel,⁴⁵ egy olyan változásra készíti fel őket, amiről tudta, hogy a közeljövőben be fog következni. Honnan tudta Pál, hogy nélküle kell vezetniük tovább? A válasz: Isten kijelentéséből.⁴⁶ Szüksége lehet az egyháznak/gyülekezetnek ma is ilyen proaktív vezetőkre?
Láttuk a vezetők szerepét a változásokban, megvizsgáltuk azok forrásait és a változásokhoz való viszonyulás lehetséges módjait. Most a változások különböző típusairól lesz szó.

A változások fajtái (tipológiája)

A változások nem egyformák, eltérőek jellegükben, hord­ere­jükben, következményeik jelentőségében, sebes­ségük­ben, mélységükben stb.
A pozitív változások öt alapvető típusát figyelhetjük meg a Bibliában és az egyháztörténelemben. A változások mindegyik típusáról elmondható, hogy (1) megvan a céljuk/értelmük, (2) a Szentlélek az Igét és a vezetőket együtt használva idézi elő, (3) megtapasztaljuk egyéni életünkben, de kollektív, gyülekezeti szinten is.
Az Ige és a vezetők szerepéről még néhány szempontot látnunk kell. Az Igét az Ószövetségben három részre osztották fel:48 (1) tóra = útmutatás, tanítás, (2) próféták, (3) zsoltárok (írások). Az Újszövetség ezekhez még egyet hozzátesz, (4) az evangéliumot.49 Fontos, hogy megértsük: az élő Isten igéje szólal meg a tórában, a próféciában, a zsoltárokban és az evangéliumban, de másként. A gyülekezetben megfigyelhető változások előidézésében az Ige négy megnyilvánulásának valamelyike jut domináns szerephez.
A vezetők szerepéről már volt szó, most csak az Ef 4,9–14-ből szeretnék kiemelni annyit, hogy a vezetők között is különbségek vannak. Az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók egy szolgálatban állnak, de különböző módon szolgálnak, eltérő ajándékaikkal összhangban. A változások előidézésében más-más szerep jut egyik vagy másik ajándékkal felruházott vezetőnek. Így idéz elő a Szentlélek rajtuk keresztül sokféle változást a gyülekezetben.

A pozitív változások típusai

 

Revolúció (1. táblázat, 1. sor)

A fogalom forradalmi, átmenet nélküli, ugrásszerű változást jelent. Valami hirtelen véget ér (sokszor el is pusztul), és egy teljesen új állapot, struktúra, rend jön létre, gyakran nagy áldozatok árán. Történelmi példa lehet a francia- vagy a nagy októberi szocialista forradalom, amikor egy társadalmi rend szinte egyik napról a másikra véget ért, és egy teljesen új jött létre. Mint tudjuk, ennek nagy ára volt, sokan haltak meg, vesztették el szeretteiket, egzisztenciájukat, eltartott egy darabig, amíg a rendnek egy másik fajtája kikristályosodott.
Lelki életünk személyes síkján ilyen változás az újjászületés, ami szintén forradalmi változás, hiszen valami egyszer csak véget ér, és egy teljesen új jön létre. Nem véletlen írja le az Újszövetség az új életet úgy, mint a régi ember (óember) halálát, vagy mint Isten új teremtését. Az új állapot nem a régiben gyökerezik, nem annak egy kijavított változata, teljesen új. A 2Kor 5,17–19 szerint Isten teremtő munkája áll mögötte. Valaki, aki addig nem létezett (új ember), Isten kegyelmének és teremtő hatalmának köszönhetően létezik, él és növekszik.
Az egyház történetében ilyen volt pünkösd. Az egyház nem létezett pünkösd előtt, a Szentlélek kitöltésének napján viszont „megszületett”. Ma a gyülekezetplántálások során történik u­gyan­ez lokális szinten. Egy településen nincs gyülekezet, aztán Isten hatalma előhívja.
Mi Isten célja a revolúcióval? Az egyéni élet síkján megoldás az Istentől elszakadt ember szellemi halálára. Az egyetemes egyház életének a síkján ez elsősorban egy múltbeli tapasztalat. Isten üdvtervének jelenlegi szakaszában az egyházzal különleges terve van. Ezért Isten pünkösdkor létrehozta a még nem létező egyházat, és teszi ezt ma is lokálisan az új gyülekezetek alapítása során.
Az Ige melyik megnyilvánulásának jut a fő szerep? Forradalmi változást a Szentlélek főleg az evangéliummal idéz elő. Az evangélium Isten ereje,50 amely képes a szellemileg halott embereket életre kelteni. Az egyház szintjén azt látjuk, hogy pünkösd napján azonnal ez evangéliumot prédikálták és a megtértekből megszületett az egyház.51 Ma is evidens, hogy nem lehet az evangélium hirdetése nélkül új gyülekezeteket plántálni. Új életek és új gyülekezetek ott jönnek létre, ahol a Szentlélek erejével szólal meg az evangélium.
A vezetők közül kiket használ elsősorban a Szentlélek? Az Újszövetség tanúsága szerint az apostolokat és az evangélistákat. Ők azok az egyházban, akik elvitték az örömhírt a föld végső határáig, és erre felkészítettek másokat is. Az ő különleges elhívásukat fontos komolyan vennünk akkor is, ha tudjuk, hogy a tanúságtételre minden tanítvány elhívást kapott.52

Evolúció (1. táblázat, 2. sor)
Az evolúciós53 jellegű változás fokozatos, fejlődésen alapuló, ugrás nélküli változást jelent, ahol az új állapot az előzőből következik. A jelenlegi mindig csak átmeneti állapot az előző és a következő között. Például ilyen változás egy csecsemő fejlődése a születésétől a felnőtté válásán át a haláláig. Ez a változásoknak egy olyan típusa, ami folytonos mennyiségi és minőségi változások sorozatából áll, ahol az éppen aktuális állapot előfeltétele a következőnek. Például hiába szeretnénk, hogy egy gyerek olimpiai bajnok legyen középtávfutásban, ehhez előbb meg kell tanulnia járni, ez a fejlődési fokozat nem ugorható át.
Személyes életünk területén ilyen típusú változás a lelki formálódás, megszentelődés. Érettségre nem lehet szert tenni egyik pillanatról a másikra, csak az Úr Jézussal megélt folyamatos és szeretetteljes kapcsolat által. Néhány megrázó erejű átélés nem hozhatja létre az érettségnek azt a fokát, amit Isten hosszú évek hűséges hitben járása, bibliaolvasása, imádságban való kitartása, szolgálata által akar kimunkálni bennünk.
Az egyház szintjén a változásnak erről a típusáról beszél az Ef 5,25–27. Az Ige itt Jézus Krisztust állítja példaként a férjek elé, mint aki önmagát adta azért, hogy az egyházat megtisztítva folt és ránc nélkül állítsa maga elé. Tehát a különböző felekezetekben élő, valódi keresztényekből felépülő láthatatlan egyház folyamatos megtisztuláson megy át, ahogy a történelemben előrehaladva egyre inkább közeledik a Bárány menyegzőjéhez.54 Ez talán nem figyelhető meg az intézményesült, látható egyházon, mégis igaz, a csak Isten által ismert, láthatatlan egyházzal kapcsolatban.
Mi a célja ennek a változásnak? Megoldás a kiskorúságra és a hiányosságokra. A változásnak ezt a típusát figyelhetjük meg egy megtért hívő életében, ahogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá formálódik.
Az Ige melyik megnyilvánulásának jut a főszerep? A tórá­nak, vagyis a tanításnak. A héber tóra szó elsősorban o­lyan­ taní­tást, útmutatást jelent, ami segít Isten népének az élet ösvényén maradni.55 Az Újszövetségből hadd álljon itt két idézet, melyek az igét úgy mutatják be, mint ami növekedést és fejlődést idéz elő.
1Pt 1,25–2,2 „… az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. …mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”.
2Tim 3,16–17 „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”.
A vezetők közül elsősorban kiket használ a Szentlélek, hogy a változásnak ezt a fajtáját előidézze a hívők és az egyház életében? A tanítóknak jut a főszerep ezen a területen. Timóteusnak erre a tanítói felelősségre hivatkozik Pál apostol az 2Tim 4,16-ban.

Reformáció (1. táblázat, 3. sor)
A reformáció visszarendeződésen alapuló változást jelent, amikor valami úgy változik meg, hogy visszaformálódik az eredeti kiindulási állapotára. Ugyanezt jelenti az építőiparban elterjedt rekonstrukció szó is, amikor egy lepusztult épületet helyreállítanak az eredeti terveknek megfelelően pontosan olyanná, mint amilyen volt.
Egy ószövetségi példa Jósiás király,56 akinek uralkodása alatt Izrael egy reformáción ment át. Amit ma mi reformációnak hívunk, azt a héber szöveg a sub-bal fejezi ki, az Ószövetség görög fordítása (LXX) pedig az epistrephó-val. Mindkét szó megtérést jelent, vagyis visszatérést ahhoz, az eredeti rendhez, amire Isten elhívta népét. A 2Kir 23,25-ben ezt olvassuk Jósiásról: „Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az. Úrhoz57 teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt hozzá hasonló”. A jósiási reform nagyon világossá teszi az Ige és a vezető szerepét. Az ige (a prófétai szó58 és a tóra59) és az Istennek átadott életű vezető együtt idézik elő a reformációt.
A reformációra egyéni hívő életünk szintjén is szükségünk van. Amikor egy hívő ember letér arról az útról, amire Isten elhívta, akkor elengedhetetlen, hogy visszatérjen az eredeti elhívásából fakadó életmódhoz és célokhoz, tehát személyes reformációra van szüksége.
Mi a célja ennek a változásnak? Isten megoldást ad általa a megtűrt bűnök miatt bekövetkezett szellemi torzulásokra egyéni és közösségi életünk területén egyaránt.
Az Ige melyik megnyilvánulásának jut a főszerep? Amint azt már láttuk, a prófétai ige és a tanítás együttes hatása idézi elő. A prófétai ige, ami megtérésre hív60 és ezzel elindítja a változást. A tanítás, ami újból feltárja Isten eredeti tervét, és ezzel irányítja a változást. A 2Kir 23,1–3 hangsúlyozza, hogy a reformáció alapját a tóra képezte. A változások nem akármilyen irányba haladtak, hanem Isten útmutatásához (tóra) tértek vissza a gyakorlat szintjén. A tóra felolvasásának célja Isten akaratának megértése volt. Feltételezhetjük, hogy a király nemcsak a felolvasásáról, hanem a megértéséről is gondoskodott, ahogy történt ez a nehémiási reform61 idején is.
A vezetők közül elsősorban kiket használ a Szentlélek, hogy a változásnak ezt a fajtáját előidézze a hívők és az egyház életében? A prófétákat, akik által megtérésre hív, és a tanítókat, akik által újból feltárja az eredeti tervét, amihez vissza kell térni.
Szinte közhely, mégis nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az egyháznak folyamatos reformációban kell élnie. A reformáció nem tudható le emlékünnepélyekkel, az egyház minden történelmi korszakban kap valamilyen kihívást ezen a területen. A XVI. században az egyház komoly reformáción ment át. Talán a három legfontosabb változás (1) az ige tekintélyének, (2) az evangélium szívének (hit által való megigazulás) és (3) a hívők egyetemes papságának helyreállítása volt. Azonban a reformáció nem ment végig következetesen a megkezdett úton. Nem tért vissza a Szentíráshoz (többek között) a keresztség kérdésében és a biblikus gyülekezetmodell kérdésében sem. Akkor az anabaptisták életébe került, hogy ők megpróbáltak visszatérni az Igéhez ezekben a kérdésekben is. Tehát annak ellenére, hogy az egyház sok tekintetben megújult, a reformáció mégis csak részleges volt. Például a misszió helyreállítása csak a XVIII. században következett be. A pneumatológia62 helyreállítása a XIX. században indult el63 és tart még napjainkban is, nagyon sok tévelygés és méltatlan teológiai harc árán. Úgy tűnik, hogy ma az istentisztelet teológiájának és gyakorlatának átgondolása a házi feladat. Az imádat kérdése elemi erővel tör fel a fiatal generációban, és jól tesszük, ha ebben megint csak észrevesszük, hogy Isten tesz fel kérdéseket az egyháznak. Balga dolog liturgiai hagyományokra hivatkozni vagy kizárólagosságra törekedni az énekanyagunk műfajában, amikor magunk is tisztában vagyunk azzal, hogy a liturgia az évezredek során sokat változott, és hogy a reformáció korában használták fel az akkori populáris zenét a legnagyobb szabadsággal. A reformáció természete nem engedi meg, hogy elintézzük évenkénti megemlékezéssel. Amíg a világ újjáteremtése meg nem történik, az egyháznak folyamatos reformációban kell élnie!

Adaptáció (1. táblázat, 4. sor)
Az adaptáció alkalmazkodáson alapuló részleges változtatást jelent. Tehát valaminek a részleges átalakítását annak érdekében, hogy az eredeti funkció megváltozott feltételek mellett is megmaradhasson, illetve működőképes legyen.
Például egy Angliában gyártott autó kormányoszlopát át kellett szerelni a jobb oldalról a bal oldalra, mielőtt Európában forgalomba helyezték. Az autó kifogástalanul működött, de egy környezeti elem változása miatt csak abban az esetben lehetett forgalomba állítani, ha a szükséges korrekción átesett. Adaptálni kellett az európai közlekedési szabályokból adódó eltérő környezeti adottságokhoz.
Az adaptáció olyan típusa a változásnak, amire a személyes lelki életünk szintjén is nagy szükségünk van. Például egy egyedülálló keresztényből férj, apa, majd nagyapa lesz. A kereszténységét adaptálnia kell megváltozott szerepeire. Krisz­tus­sal megélt közössége ugyanaz, de kibővült azoknak a szerepeknek a köre, ahol a hitét meg kell élnie a mindennapok során. Az ebből fakadó változások elkerülhetetlenek és szükségesek.
Az egyház életében is elengedhetetlen fontosságú az adaptív változás. Például gondoljunk arra, hogy az egyház jelen volt a rabszolgatartó, a feudális, a kapitalista és a kommunista társadalomban, de jelen van a fogyasztói társadalomból most formálódó információs vagy posztmodern társadalomban is. Az egyháznak ahhoz, hogy a változó társadalmi környezetben betölthesse örök küldetését, változnia kell, adaptálódni a változó társadalomhoz. Ilyen adaptív változásra olvashatunk példát az ApCsel 15,28–29-ben, amikor is a kereszténységet adaptálni kellett a pogány környezetre. Egy másik fontos példa, amikor Pál apostol adaptálja az örök evangéliumot először a zsidóknak (ApCsel 21,40–22,21) majd a pogányoknak (26,1–29).
Mi tehát a célja ennek a változásnak? Megoldás a külső környezet változásaira. Fontos megérteni, hogy az adaptáción alapuló változás során nem lényegi változásról van szó: nem változik a lényeg, nem változik a funkció, a küldetés, az evangélium. Pont azért van szükség az adaptív változásra, hogy a környezeti változások ellenére is a lényeg maradhasson a lényeg az egyházban. Ennek a jelentőségét ismerték fel a reformátorok, amikor szakítottak a latinnal – mint a liturgia nyelvével -, és az istentiszteleteken nemzeti nyelven zajlott minden. Ha a társadalmi környezetben megbukott a Római Birodalom, és jó ideje már nem a latin a beszélt nyelv, sőt már senki sem érti azt, akkor teljesen fölösleges latinul misézni tovább, hiszen semmilyen üzenetet nem képes továbbítani azok számára, akiket meg kellene szólítani egy keresztény istentiszteletnek.
Számunkra például ez azt jelenti, hogy baptistának lenni azt jelenti, hogy azt tesszük, amit az elődeink, és nem azt, hogy ugyanúgy csináljuk a dolgokat mint ők. Elődeinknek soha nem állt szándékukban, hogy saját koruk problémái mellett a XXI. század problémáit is megoldják. Ezeket meghagyták nekünk! De ha most visszajöhetnének közénk, akkor joggal kérhetnék számon azokat az örök és változhatatlan alapokat, amelyekre az egyház szilárdan ráépülhetett mindig a történelem során. Igaza van Klaus Douglassnak, hogy számos lelkipásztor és vezető problémája az, hogy az új évezred egyházát és gyülekezeteit a XVI., XVII. és XVIII. század eszközeivel akarja építeni. Ez körülbelül ahhoz hasonlít, mintha az e-mail korában az egyház a postagalambhoz ragaszkodna, mert az már Noé bárkájában is ott volt, de a számítógép nem. Nem ártana mindezt végiggondolni hangszerekkel, zenei stílusokkal, kommunikációs csatornákkal és istentiszteleti formákkal kapcsolatban is.
Az ige melyik megnyilvánulásának jut a főszerep? A prófétai ige és a tanítás együttes hatása idézi elő67 az egészséges adaptációt. A prófécia útmutatás lehet egy adott helyzetre, és a tóra (a tanítás) képes felmutatni az örök szempontokat és az adaptációt igénylő területeket egyaránt.
A vezetők közül elsősorban kiket használ a Szentlélek, hogy a változásnak ezt a fajtáját előidézze a hívők és az egyház életében? Prófétákat, akik által közli Isten, hogy mihez kell alkalmazkodni,68 és tanítókat, akik által tisztázza, hogy hogyan kell élni az új kihívások között, hogyan alkalmazható az örök ige új körülményekre is.

Transzformáció (1. táblázat, 5. sor)
A transzformáció átlényegülésen alapuló változást jelent. Az átlényegülés egy különleges határ átlépéséből fakadó, belülről kifelé ható átalakulás.69 Ezt a „határátlépést” jelöli a „transz” szócska azokban az összetett szavakban, amikben jelen van. Például a transzcendens megtapasztalás egy a hétköznapi/e világi tapasztalat határait átlépő szellemi megtapasztalás.
A transzformáció is egy ilyen „határátlépésen” alapuló belső változás. Az egyik legvilágosabb újszövetségi példa a Mk 9,2–3-ban70 olvasható: „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön”. De nem csak Jézus Krisztussal kapcsolatban említi meg az Újszövetség a transzformációt, a 2Kor 3,17–18-ban minden hívőre alkalmazza: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre”. Ahol a magyar fordításban Jézusról azt olvastuk, hogy „elváltozott”, a hívőkről pedig, hogy „formálódunk”, ott mind a két esetben a görög metamorphoó igét használja az eredeti szöveg, aminek egyik latin megfelelője a „transzformáció”.71
Mi a célja ennek a változásnak? Megoldás az ember elvesztett dicsőségére. Az ember mint Isten képmása ma­gán­ hor­dozta Isten dicsőségét, ahogy a hold tükrözi a nap fényét. A bűn miatt az emberben az isteni képmás összetört, azóta az ember Isten dicsősége nélkül él. Ahogy a Róm 3,23-ban olvassuk: „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének”. A megváltásban Isten nemcsak a kárhozattól való megmenekülésünknek fizette meg az árát, hanem az ember elvesztett dicsőségét is helyreállítja azáltal, hogy Krisztushoz hasonlóvá formálja.72 Ezt fejezi ki az előbb idézett 2Kor 3,17–18 is, amikor azt mondja, hogy „miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre”. Hogyan lehetséges ez? Jézus a megdicsőülés hegyén imádkozott. A második korinthusi levél pedig az „Úr szemlélését” hangsúlyozza, aminek legmélyebb megtapasztalása a Szentlélek által73 inspirált imádat során történik. Tehát sok összetevője lehet annak, ahogy egy hívő Krisztus képére formálódik, de elképzelhetetlen az imádság és az imádat74 nélkül.
Az Ige melyik megnyilvánulásának jut a főszerep? A zsoltároknak,75 amiket az imádság és az imádat mintájaként tárt elénk Isten. A Zsoltárokról elmondható, hogy az ószövetségi és újszövetségi hívők „imakönyve” volt, gazdag kincsestára évszázadok Istennel kapcsolatos mély megtapasztalásainak. A zsoltárok imádkozása, éneklése Jézus életének is része volt. Zsoltárokat énekelve megy ki tanítványaival együtt az olajfák hegyére76 és a 22. zsoltárral77 a száján hal meg. Az első gyülekezetek szintén éneklik a zsoltárokat himnuszokkal és szellemi énekekkel együtt (Kol 3,16).78 Az imádat nem korlátozható az éneklésre és a zenére, de szoros a kapcsolat a kettő között. Az énekre/zenére úgy tekint a Biblia, mint ami eszköz a Szentlélek kezében arra, hogy felkészítse a hívők szívét az Isten jelenlétébe való belépésre, a vele való személyes találkozás átélésére.79
A vezetők közül kiké a főszerep? Az Újszövetség nem egy emberi vezetőt emel ki a többi közül, hanem a vezetők vezetőjére, a Szentlélekre mutat rá. A 2Kor 3,17–48-ban láttuk, hogy a transzformációban a főszerep az övé: „miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre…” Amikor az imádságot/imádatot közösségi szinten gyakoroljuk, akkor fontos eszközök a zenei vezetők, dicsőítésvezetők, istentisztelet-vezetők, de a Szentlélek kezében. Nagyon fontos az ő szerepük, hiszen teret engedhetnek annak, vagy gátolhatják azt, hogy az istentiszteleteken a Szentlélek változást idézzen elő a gyülekezet és a hívők életében.
Áttekintettük röviden a változások fajtáit és a vezetők valamint az Ige szerepét ezekben a változásokban. Végül gondolkodjunk el azon, hogy miért olyan nagy a vezetők felelőssége a változásokban!

A változás tétje: növekedés vagy elmúlás

Az inflexiós pont

Minden szervezet életének van egy sajátos „életgörbéje”, aminek vannak fontos és jellegzetes szakaszai. Látható az alábbi ábrából, hogy minden szervezet először is valamilyen okból létrejön, aztán egy gyorsuló növekedési pálya után a növekedés először lelassul, aztán meg is áll. Ennek okai részben a környezeti változásokban, részben a szervezet belső folyamatainak változásában keresendők. A profitorientált szférában a növekedést az elért pénzügyi eredményben mérik. Azt a pontot, ahol a növekedés megáll és lassan átfordul a hanyatlásba, „inflexiós pontnak” hívja a szakirodalom. Ez egy kritikus pont, ha a vezetők itt képesek megújítani a szervezetet, akkor újabb növekedési pályára tudják állítani, ha nem, akkor először lassabb, utána azonban gyorsabb hanyatlás vezet az összeomlásig, amit a csődeljárás és a felszámolás zár le. A szervezet megszületett, növekedett, hanyatlott és a végén meghalt.

Az egyház inflexiós pontja a megtérési pont

Mindez egy gyülekezetre nézve is igaz. A történelem során gyülekezetek születtek, növekedtek, indultak hanyatlásnak és végül megszűntek létezni. Az Újszövetségben az efezusi gyülekezet életgörbéjét kísérhetjük figyelemmel az inflexiós pontig, az egyháztörténelemből pedig ismerjük azt, ami utána következett.
Pál apostol második missziós útja során már járt Efézusban (ApCsel 18,19–21), de a gyülekezet csak a harmadik út során alakul meg (19,1–7). Szinte azonnal intenzív növekedésnek indult oly annyira, hogy a helyi gazdaság átformálódott a hatására (8–31) és politikai tényezővé vált (32–40). A Jelenések könyvéből viszont értesülünk arról, hogy a gyülekezet elérkezett az „inflexiós pontjához”, vagyis megtérésre szorul. „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz”. (2,5) Mi történt? Az Úr Jézus sok mindenért megdicséri – többek között a teológiai tisztaságért és a kitartó szolgálatért –, de az első szeretetet hiányolja. Ha nem képes megújulni a gyülekezet, akkor a halál vár rá. A történelemből tudjuk, hogy ez a figyelmeztetés hiába hangzott el, a gyülekezet nem volt képes tartósan megújulni az Úr Jézus iránti szeretetében, ebből kifolyólag a teológiájában is hanyatlani kezdett.
A teológiai problémák csíráit felfedezhetjük már az első timóteusi levélben. Timóteus éppen Efezusban teljesít szolgálatot, és őt bátorítja Pál, hogy különböző problémákkal szemben, hogyan vegye fel a harcot. Úgy tűnik, hogy ez a harc részben sikeres volt, hiszen a Jelenések könyvében dicséretet kap a gyülekezet a hamis apostolokkal szemben tanúsított ellenállásért, de ezzel együtt a bekövetkezik egy tipikus hiba. A teológiai tisztaság olyan fontossá vált, hogy a szeretetkapcsolatot kiszorította a gyülekezet életéből. Pedig – amint azt tudjuk az Úr Jézustól – az igazság nem egy elv, hanem egy személy: „én vagyok az igazság” – mondja Jézus. Tehát az igazságot nem birtokolni lehet, hanem kapcsolatban lehet vele lenni. A képlet egyszerű: igazság – szeretetkapcsolat = halott ortodoxia, igazság + szeretetkapcsolat = élő hit. Az ortodoxia végül tévelyegni fog, az élő hit viszont mindig képes megújulni. Szomorú történelmi tény, hogy Efezusban épült az első templom, amit a mária-kultusz tiszteletére emeltek. Ma már a város sem létezik, a helyén egy mocsár található.
A hanyatlást és az „inflexiós pont” beállását több okra is vissza lehet vezetni. Nem csupán bűnök idézhetik elő. Sokszor megtörtént már, hogy a gyülekezetek nem vettek tudomást olyan társadalmi folyamatokról, amikhez alkalmazkodniuk kellett volna, hogy időszerűek maradhassanak az evangélium továbbadásának módjában. Ebben az esetben az adaptív változás is engedelmesség kérdése. Ha a gyülekezet nem hajlandó figyelni Istenre ezen a területen, akkor a figyelmetlenségből előbb-utóbb az engedetlenségbe csúszik át. Amikor erre az Úr felhívja a figyelmet, akkor bizony megtérésre van szükség.

Megtérés vagy a sírok meszelése
Az egyház/gyülekezet inflexiós pontja mindig megtérési pont. Az egyház megújulását nem lehet a külsőségek puszta megváltozásával elintézni. Jézus keményen ellene szól ennek a vallásos mentalitásnak, amikor a farizeusokat figyelmezteti: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal”. (Mt 23:27) A belső megújulás nélküli külső változás olyan, mint halottnak a smink, ha szépnek is látszik messziről, közelről mégis büdös.
Az Újszövetség két fontos kifejezéssel írja körül azt a változást, amit Isten látni akar a megtérési pontnál. Az egyik a metanoia, ami a szív belső gondolkodásmódjának megfordulását jelenti, a másik az epistrephó, ami visszatérést jelent egy elhagyott kiindulási ponthoz. A metanoia külső szemlélő által nem látható belső változásra utal, az episztrephó viszont a kívülállók által is jól látható tettekben nyilvánul meg. Tehát az igazi változás a szívtől halad a cselekedetek felé, a középponttól a perifériák felé.
Mi következik ebből az egyházra/gyülekezetre nézve? Amikor pásztorokat és gyülekezeti vezetőket látnak megtérni a tagok, akkor ez őket is megtérésre ösztönzi. Amikor az apák megtérését látják a fiak, akkor ez a gyermekeket is megtérésre fogja ösztönözni. Amikor a döntéshozó generáció meg fog térni, akkor a fiatalok is megtérnek majd. Amikor a világ látja megtérni a hívőket (régóta megtűrt bűneikből), akkor a még nem hívő társadalom tudni fogja, mit jelent megtérni. Ne feledjük: előbb a középpont, utána a perifériák!
Miért fontos tehát, hogy a vezetők helyesen viszonyuljanak a változásokhoz? Mert a gyülekezet fennmaradása és fejlődése a tét.

Befejezés, összegzés

Mi a vezetők felelőssége a változásokkal kapcsolatban? Hogy bizonyos dolgok ne változzanak meg, és hogy bizonyos dolgok megváltozzanak a gyülekezetben.
A vezetést az Újszövetség sokszor a hajózás szak­kifeje­zé­seivel írja körül. Hadd világítsam meg a vezetők szerepét a hajózásból vett illusztráció segítségével. Gondoljunk egy vitorlás hajóra, aminek célját a tulajdonos New York kikötőjében határozta meg. Mi a dolga a kapitánynak? A célról nem ő dönt, a szelet sem ő csinálja, de arról neki kell gondoskodnia, hogy ami változhatatlan ne változzon meg, és ezt úgy éri el, hogy minden másban folyamatosan változásokat idéz elő. Mi az, ami nem változhat? Az úti cél: New York. A hajó tulajdonosa döntött, az ő akarata szent és sérthetetlen. Bárkinek volna kedve valami más végállomáshoz a hajón tartózkodók közül, a kapitány nem fog belemenni, mert ez zendülés lenne! Mi az, ami változik? Szinte minden más. A környezet és a körülmények (hőmérséklet, szél, csapadék hullámok stb.), a legénység (az emberek egészségi állapota, a szolgálati beosztás, a matrózok tapasztalata, a fedélzeten lévők hangulata stb.), a hajó műszaki állapota és sorolhatnánk tovább. Ez mind-mind változhat, sőt ezek fényében a kapitánynak változásokat kell előidézni annak érdekében, hogy a lényeg mindeközben semmiképpen ne változzon, vagyis a hajó célba érjen.
Ez így van egy egyházzal/gyülekezettel is. Egy egyház/gyülekezet identitását két dolog határozza meg: (1) a középpont és (2) a keretek. Ezek közül a középpont nem változhat meg soha a történelem során, a kereteknek viszont szükségszerűen vál­tozniuk kell és változnak is. A szomszédos ábra ezt a vi­­szonyt hivatott ábrázolni. Egy értékes festményt értékes keretbe illik tenni. De egy festmény értékét nem a keret értéke határozza meg. A keretet többször is ki lehet cserélni, ha ezt valami indokolja, a kép értéke ettől nem változik.

Az egyház esetében az értékes festmény a középpont, ami nem változhat. Az egyház elhívása és dicsősége, hogy egy olyan természetfeletti kapcsolatból éljen, ami Urával összekötudniillik Ebből a kapcsolatból fakad küldetésének négy eleme, hogy dicsőítse az élő Istent, hirdesse az evangéliumot, építse a megtért hívőket, és szembeszálljon a gonosz személyével és munkájával. Az Úr Jézussal nap mint nap megélt közösség és az ebből fakadó küldetés nem változhat meg, és a vezetőknek nagyon fontos szerep jut abban, hogy ez így is legyen.
Az egyház esetében a keretek is nagyon fontosak, de szemben a középponttal, azok változhatnak, sőt szükségszerű, hogy változzanak. Az egyház számára a keret négy fontos elemből áll.
(1) Először is a teológiából, ami az egyház bizonyságtétele arról, amit az Igéből megértett. A teológia változása szükségszerű, egyrészt az elhajlások miatt, másrészt a fejlődés80 miatt. Alapvető fontosságú, hogy képesek legyünk különbséget tenni az egyház teológiája és Isten igéje között. Amikor a kettő közé egyenlőségjel kerül, akkor nincs lehetőség a teológiai megújulásra, és elkerülhetetlenné válik a herezis. A teológiai elhajlás korrekciójára jó példa a reformáció által indukált teológiai megújulás. De ha az egyház ennyivel megelégszik és azok megőrzésére törekedve nem hajlandó továbbhaladni, akkor a reformáció ortodoxiába fordul át.
(2) A keret második eleme az etika, vagyis az egyház tanítása erkölcsi kérdésekről. Ez is változik. Egyrészt azért, mert a történelem újabb és újabb kérdéseket vet fel,81 másrészt mert az egyház látása82 is változik bizonyos kérdésekről. Ha az egyház ezen a területen nem hajlandó változni, akkor az erkölcsi tisztaság demagóg törvénykezésbe fordul át.
(3) A keret harmadik elemét a hagyományok és a kultúra képezi. Nincs olyan közösség vagy mozgalom, ami ne teremtene hagyományt, és ahol ne alakulna ki valamilyen egyedi kultúra. Mindkettőnek vannak áldásos oldalai,83 de maga az Úr Jézus figyelmeztet a veszélyeire84 is. Sajnos túl gyakran előfordult már a történelem során, hogy az egyház összetévesztette a hagyományát és kultúráját Isten igéjével, és egyenértékűnek tartotta azokat. Ebből aztán logikusan következik, hogy az egyház összetéveszti a hagyományok és kulturális értékek őrzését a küldetésével.
(4) A keret negyedik elemét a struktúrák és szabályok alkotják. Az egyház itt a földön nem élhet struktúrák85 és szabályok86 nélkül. A legmerevebb struktúrák és legkeményebb sza­bályok sokszor azokat a közösségeket jellemzik, akik magukat saját szabadságukkal áltatják. De bármennyire is fontosak a struktúrák és szabályok, mindig alá kell rendelni azokat az egyház/gyülekezet küldetésének. Ha az egyház nem hajlandó ezen a területen változni, akkor bürokratikus hivatallá válik a pnematikus Krisztus-test.
Az egyházi/gyülekezeti vezetők egyik legfontosabb feladata, hogy a gyülekezetben és a gyülekezeti tagok személyes életében a centrum soha semmilyen körülmények között ne változzon. Hogy ez így legyen, a vezetőknek változásokat kell előidézniük szinte minden más területen összhangban az egyház Urának megértett akaratával. Csak így lehetséges, hogy az egyház életében mindig a lényeg maradjon a lényeg.

Jegyzetek

1. Budai, 2002.
2. Amikor az egyház kifejezést használom, akkor a görög eklészia újszövetségi jelentésének két szintjét tartom szem előtt: a helyi gyülekezetet és az egyetemes egyházat. Ha ettől valami miatt eltérek, és a mai – de a Bibliában nem fellelhető – „vallási felekezet” értelemben használom, akkor ezt külön jelzem.
3. Lk 6,45 „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”
4. Ebben a cikkben azonban csak arra vállalkozhatom, hogy bemutassam ezeket a legalapvetőbb témákat.
5. Lk 16,11 „Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit?”
6. például Isten dicsősége és emberek örökkévaló sorsa
7. Ef 1,19-23; 4,10-16; 5,22-32; Kol 1,18; 2,19
8. Jn 15,5
9. Szomorú példák hosszú sorát tárja elénk az Ószövetség, amiből világos, hogy az Igét elvető királyok, istentelen vezetők voltak, akik nem lehettek Isten uralmának (teokrácia) az eszközei.
10. Akár úgy, hogy emberi manipulációval helyettesítik a Szent Szellem megnyilvánulásait, akár úgy, hogy rossz példákra hivatkozva korlátozzák a megnyilvánulási formáit. (ld. 1Thessz 5,19–22)
11. személyi kultusz
12. kiváltságokat élvező kisebbség (nemesek, előkelők, kasztok stb.)
13. 2Krón 10
14. Mt 20,25-28
15. Például archón = vezér, uralkodó (Mt 20,25-28), hégemonia = kormányzó hatalom, konzul (Lk 3,1), hégemón = császár, fővezér helytartó stb. (Mt 27,2). A témáról bővebben ld. Heizer, 1994, 29-32.o.
16. démosz [nép] + kratein [uralkodni, kézben tartani]
17. A teokráciával szemben a polgári demokrácia lényege éppen abban áll, hogy a választópolgárok az önkormányzáshoz való jogukat közvetlenül a választásokon gyakorolják, közvetve pedig az általuk választott politikai vezetőkön (képviselőkön) keresztül. (Lásd: Alkotmány 44. § (1) paragrafusát.). Akiket az állampolgárok hatalomhoz jutattak, azoknak a választópolgárok akaratának végrehajtására kell használniuk hatalmukat, ha ezt nem így gondolják, akkor a legközelebbi választásokon vereséget fognak szenvedni.
18. A legtöbb baptista gyülekezet ma sajnos így működik. Fontos és aktuális kérdés újra gondolni a vezetés lényegét és visszatérni a demokrácia helyett a biblikus rendhez. Még szövetségi szinten a demokrácia a gyülekezeti autonómia miatt elfogadható, a helyi gyülekezetek szintjén semmiképpen nem az. A vezetés válságát jelzi többek között az a jelenség, hogy vezetők nem vállalják a presbiterré avatásukat, vagy a gyülekezetek zárkóznak el ettől. Mintha ilyen könnyű lenne megszabadulni attól a felelősségtől, amit a vezetők és a vezetettek hordoznak Isten előtt.
19. Gal 1,10 „Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”
20. a [fosztóképző] + archon [vezér] = anarchia
21. Ennek a tanulmánynak a kereteibe nem fér bele annak vizsgálata, hogy az üdvtörténet során a teokrácia milyen vezetési formákon át valósult meg.
22. 1Móz 3,22–24
23. 1Móz 3,8kk.
24. Ézs 45,15
25. Jer 29,13 vö. ApCsel 17,27
26. 5Móz 4,29; Ézs 55,6; 2Krón 15,4; Ám 5,4
27. termékenység, bő termés, betegség, háború stb.
28. Magyarországi Baptista Egyház Alapértékei – 3. pont
29. A kinyilatkozatatás mibenlétét leszűkíteni az írott Szentírás keletkezésére, olyan teológiai hiba, ami nem hajlandó a kinyilatkoztatás lényegét a Bibliából megérteni, hanem elegendőnek tartja ehhez a dogmatikai kézikönyvek forgatását. Az apokalüptó ige és apokalüpszisz főnév 44 x fordul elő az Újszövetségben, ami szó szerint lefordítva „leleplezést, lepel lehúzást” jelent. Vagyis a kinyilatkozatás során Isten egy létező, de előttünk rejtett valóságot láthatóvá tesz. A kinyilatkozatás egy rendkívül gazdag tartalommal bíró kifejezése a görög Újszövetségnek, van egy speciális értelme az írott Szentírással kapcsolatban, és van egy általánosabb jelentése. Minden valódi keresztyén hisz abban, hogy a kinyilatkoztatásnak speciális értelembe vett folyamata az Újszövetség utolsó iratának (Jel) megírásával egy időben lezárult. De az Újszövetség kijelentései alapján (többek között) hinnünk kell abban is, hogy Isten továbbra is aktívan részt vesz abban, hogy a hirdetett evangélium által kinyilatkoztassa megigazító szándékát (Róm 1,17-18), és továbbra is az ő ön-kinyilatkoztató munkája kell ahhoz, hogy őt megismerjük és ez ne csupán intellektuális tudás, hanem életet átformáló ismeret legyen (Ef 1,17). Ez nem jelenti azt, hogy a Szentírás nem elegendő, azt sem, hogy folytatni kellene a Biblia írását, de azt igen, hogy továbbra is Isten szerepe az elsődleges, még az Ige megértésében is, és nem az ember intellektusa és teológiai képzettsége. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az lehet képzett írástudó, de valószínű, hogy a lényeg mellett fog elmenni (Jn 5,39).
30. Henry Blackaby, Bp., 1999., 79.o. és kk.
31. Józs 1,7–8; 1Kir 2,3; 2Krón 17,3–6
32. Jn 16,12–14; ApCsel 13,2; 13,4, 16,6–10 stb.
33. Az egyszemélyi vezetést – hagyományos egyházi szóhasználat szerint – a lelkész, lelkipásztor, pap stb birtokolja. Az újabb keletű szóhasználat szerint a szolgálati ajándék, apostol, szellemi atya stb. A probléma lényegében ugyanaz marad: amit az Újszövetség szerint csak egy különböző ajándékokkal megajándékozott sokszínű csapat tud ellátni, azt egy ember próbálja véghezvinni. Ez egyrészt a vezetők kiégéséhez vezet, hiszen sok dologban eleve kudarcra vannak ítélve, másrészt a gyülekezetet korlátozza és passzivitásra kényszeríti.
34. Mt 19,28, Zsid 4,16, Jel 3,21, 22,3
35. Ef 6,12
36. Jn 17,15
37. Mt 5,13–16
38. A pozitív szellemi háttér feltartóztatja a negatív folyamatokat – ld. 2Thesz 2,3–7. A gonosz szellemi erők negatív változási folyamatokat idéznek elő a társadalmi környezetben – ld. Ef 2,2–3, Dán 10,13kk. Néhány példa: erkölcsi szabadosság, anyagiasság, fogyasztói mentalitás, homoszexualitás stb.
39. Persze amikor a Biblia világképéről van szó, akkor nagy alázatra van szükségünk, hiszen nemcsak a hinduk világképe nincs összhangban a Biblia világképével, hanem a modern nyugati világ ún. tudományos világképe sem, ami viszont tagadhatatlanul hatást gyakorol korunk teológiai gondolkodására.
40. Például ilyen szükséglet által előidézett szervezeti változás volt a „hét diakónus” szolgálatba állítása az első gyülekezet életében – ApCsel 6,1–7.
41. Ilyen hatalmi törekvésekből kiinduló feszültségekről olvashatunk a 3Jn 9kk-ben. Az ilyen küzdelmek általában nem kívánatos változásokat idéznek elő.
42. Teológiai okokra visszavezethető pozitív változásról olvashatunk például az ApCsel 15-ben. Az addig szinte kizárólag zsidókból álló keresztyénség nagyon komoly teológiai változást fogadott el a Szentlélek vezetése alapján. De teológiai okokra vissza lehet vezetni negatív jellegű változásokat is, egy ilyen korrigálására íródtak például a Galata- vagy Korinthusi levelek.
43. Jn 13,1–11
44. Klauss Douglass (2002)
45. ApCsel 20,17kk
46. ApCsel 20,22–23 vö. 21,4 és 7–14
47. Szela
48. Jézus is ezt követi például a Lk 24,44-ben.
49. Természetesen az evangélium már az Ószövetségben jelen volt üdvpróféciák, ígéretek formájában.
50. Róm 1,16
51. ApCsel 2,14–47
52. Mt 28,18–20, ApCsel 1,8, Lk 12,8–9
53. Nem a természettudományok művelői között elterjedt hipotézisről van szó. Mint tudjuk az evolúció — mint az élet kialakulására adott alternatív válasz — manapság recseg-ropog, készül az összeomlásra. Ebben a cikkben a latin szó eredeti értelmében használom, aminek semmi köze az evolúció tanhoz.
54. Jel 19,6–10
55. Lásd 5Móz 30,15–20
56. 2Kir 22–23.f. vö. 2Krón 34–35.f.
57. 
58. Lásd Hulda prófétanő szerepét (2Kir 22,14kk).
59. Lásd a megtalált tóratekercs szerepét (2Kir 22,10–11).
60. „Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd, Térj meg, elpártolt Izrael – így szól az Úr –, akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok – így szól az Úr –, nem tart örökké haragom”. (Jer 3,12) „Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (JSir 3,39–40)
61. Neh 8k.
62. Szentlélek személyéről és munkájáról szóló tanítás és az ebből fakadó egyházi gyakorlat.
63. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azelőtt nem lett volna Szentlélekről szóló tanítás, vagy ő nem működött volna az egyházban. De azt igen, hogy a karizmatikus mozgalom felbukkanásával elkerülhetetlenné vált annak becsületes végig gondolása, hogy mit hiszünk és – ami ugyanilyen fontos – mit élünk meg evangéliumi hívők mindabból, amit az Ige tanít a Szentlélek személyéről és munkájáról.
64. Úgy látom, hogy a karizmatikus mozgalom által Isten egy fontos kérdést tett fel az evangéliumi világnak. A problémát nagyon jól fejezik ki Békési Andor (református teológus) szavai, „Be kell látnunk, hogy a halott ortodoxiából indultunk, a racionalizmusban nyakig ültünk, ezért a pneumatológiai vákuum elkerülhetetlenül kialakult bennünk”. (Békési, 1977). Itt az ideje, hogy elhagyva a karizmatikus — antikarizmatikus „lövészárkokat”, találkozzunk újból a Bibliánál a teológiai prekoncepciók helyett.
65. Minden idegszálukkal, szívük teljes szeretetével kapcsolódtak Jézushoz, és teljesítették küldetésüket.
66. Klaus Douglass, 2002. 67.
67. Az ApCsel 15,28–29 egyszerre hivatkozik a Szentlélek aktuális vezetésére (ennek hátterében az Úsz–ben általában prófécia áll), és a tóra szavaira (tanítás).
68. Jer 29,1–14, üzenet a fogságban élőknek, adaptálódni kell az új szituációhoz, ez Isten akarata.
69. transz [= valamin túl] + formare [= alakítani]
70. Vö. Mt 17,1–3, Lk 9,28–36
71. A 2Kor 3,18 latin fordításában pontosan ezt a szót olvassuk. „nos vero omnes revelata facie gloriam Domini speculantes in eandem imaginem transformamur a claritate in claritatem tamquam a Domini Spiritu”.
72. Róm 8,29
73. Jézus is az Igazsághoz és a Szentlélek munkájához kapcsolja az igaz imádatot (Jn 4,23–24). Tehát az igazi imádat mindig biblikus és Szentlélektől vezetett, vagyis őáltala inspirált. Ha az igazságtól elhajlunk, hiába a tüzes lelkesedés, de a Szentlélek személyes jelenléte nélkül birtokolt igazság sem több önigaz dogmatizmusnál.
74. Az imádat és dicsőítés az újszövetségben nagyon sok dolgot jelent. Erre figyelmeztet az a gazdag szókincs is, amivel az Újszövetség erről beszél. Az Újszövetség idevonatkozó szókincséről bővebbet lásd „A dicsőítés témakörével kapcsolatos újszövetségi kifejezések” című szótanulmányt (Heizer, 2002).
75. Az Ósz hármas felosztásában az egyik nagy egység népies elnevezése, ami az írástudók által inkább használt „Írások” megfelelője. Vö. Lk 24,44. (Balázs, 1998., ‘pszalmosz’ szócikk)
76. Mt 26,30
77. Mt 27,46 vö. Zsolt 22,2
78. Lásd még, 1.Kor 14,15,26, Ef 5,19, Jak 5,13
79. Nagyon sok példát találunk a zsoltárokban erre, ezeken kívül had emeljem ki a 2Kir 3,15–öt.
80. A teológia fejlődését már önmagában az is igazolja, hogy minden teológiai oktatásban több olyan tárgyat is oktatnak, melyek az úgynevezett teológiatörténet tárgykörébe tartoznak. Pl., dogmatörténet, hermeneutikatörténet stb.
81. Ilyen újabb kori etikai természetű kérdések merültek fel pl. a genetika fejlődésének következményeként. Szabad–e emberi szöveteket vagy éppen embert klónozni?
82. Egy tipikusan ilyen terület pl. a szexualitás megítélése. Ha összevetünk egy viktoriánus korbeli etikai művet egy maival, ég és föld a kettő közötti különbség.
83. erős kohéziós erőt ad egy közösségnek mind a közös hagyomány, mind a közös kultúra.
84. „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?” (Mt 15,3)
85. szervezeti formák, amiket meghatároz a munka-, hatáskörmegosztás és a koordinációs eszközök.
86. Ilyenek végül is a hitvallások és a szervezeti és működési szabályokat összefoglaló alapokmányok.

Felhasznált irodalom

• Balázs Károly (1998): Újszövetségi szómutató szótár, Logos Kiadó, Budapest.
• Budai Balázs Benjámin (2002): e-Goverment, avagy kormányzati és önkormányzati kihívások az on-line demokrácia korában, AULA Kiadó, Budapest.
• Csáth Magdolna (2001): Stratégiai változásmenedzsment, AULA Kiadó, Budapest.
• Douglass, Klaus (2002): Az új reformáció, 96 tétel az egyház jövőjéről, Kálvin Kiadó, Budapest.
• Finzel Hans (2001): A vezetők 10 leggyakoribb hibája, KIA, Budapest.
• Heizer Tamás (1994): Gyülekezeti tisztségviselők az Újszövetségben (Szakdolgozat, Baptista Teológiai Akadémia, Budapest).
• – (2002): A dicsőítés témakörével kapcsolatos újszövetségi kifejezések (Szótanulmány)
• Összpontosított gyülekezet, Barnabás Csoport, tanfolyami anyag.
• Összpontosított vezető, Barnabás Csoport, tanfolyami anyag.
• Peters, Benedikt (1998): Sem diktatúra sem demokrácia. Vezetés és alárendeltség Isten népe között, Evangéliumi Kiadó, Budapest.
• Salamonné Huszty Anna (2000): Jövőkép- és stratégiaalkotás, BKE Vezetőképző Intézet, Kossuth Kiadó, Budapest.
• Sanders, J. Oswald (2003): Lelki vezetés, KIA, Budapest.
• Varga Zsigmond J. (1992): Újszövetségi görög–magyar szótár, Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest.