„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével”. – Efezus 4,1–3
Amikor arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy mit tartok a legfontosabbnak a lelkipásztori szolgálatomban, elsőként az Istentől kapott elhívásom jut eszembe és a fenti ige, amely által az Úr megerősített és megadta számomra a „szolgálati szabályzatot”.
A Magyarországi Baptista Egyház legutóbbi éves országos közgyűlésén, 2014. április 26-án hangzott el egy nagyon fontos kérdést felvető előadás Batiz Andrástól, ami a hallgatóság figyelmét az előadó személyén túl is teljesen lekötötte. Ez az előadás a marketing egy érdekes területével kapcsolatban hangzott el: az énmárka (angolul: personal branding) és a lelkipásztor, egyházi szolgálat kapcsolatának kérdéseit vetette fel. A téma nem volt ismeretlen a számunkra (ezt a cikket ketten írjuk), de tudatosan talán sohasem kötöttük össze a két fogalmat egymással, és nem gondolkoztunk el azon, hogy miképp használhatjuk fel a saját szolgálatunk hatékonyabbá tételéhez, amiről az énmárka gondolatisága beszél.
Ezért szeretnénk reagálni erre az előadásra, legalábbis annak alapfogalmára, az énmárkára. Szeretnénk reakcióképesek lenni arra, ami a világban körülöttünk zajlik. Nem elutasítani akarunk, és nem is átgondolatlanul befogadni, hanem válaszolni és mindent az Ige fényében megvizsgálni. Szeretnénk elkülönülni a világtól, de nem elzárkózni attól, amiről azt gondoljuk, hogy fontos különbségtétel, amire nem mindig figyelünk fel.
A helyi gyülekezet missziói küldetése egyre kevésbé kérdés napjainkban. Isten népe küldetésben van, missziói feladattal van megbízva – immár kétezer éve. Az elmúlt évtizedekben azonban a misszió sokkal inkább a fókuszba került. Gyakran jelenik meg előadásokban, vasárnapi igehirdetésekben és a testvérek közötti beszélgetésekben is. Missziós társaságok hirdetik programjukat, látásukat és ajánlják eszköztárukat a helyi gyülekezet és a hívő egyén számára. Mindezek miatt ma annak szükségessége is nő, hogy a misszió bibliai (leginkább újszövetségi) alapjait is ismerjük, így küldetésbetöltésünk szilárd szentírási alapokon nyugodjon. A misszió mai gyakorlatát akkor tudjuk helyesen megítélni és gyakorolni, ha jól értjük annak bibliai alapjait.
Ebben a dolgozatban a pogánymisszió elindulásának körülményeit kutatom, főként Az apostolok cselekedeteiről írt könyv alapján, hiszen ez rögzíti ennek folyamatát. A hellenista zsidókeresztények Jeruzsálemből való kiűzetésének, pogányok felé fordulásának, legfőbb ellenségük, Saul megtérésének és bekapcsolódásának vizsgálata után az antiókhiai gyülekezet felismerését és gyakorlatát tárgyalom, hiszen innentől kezdve beszélhetünk tudatos és rendszeres pogánymisszióról, amely azután megjelenik a Máté evangéliumában leírt missziói parancsban. Áttekintem az evangéliumok misszióra való utalásait Jézus Krisztus küldetésének bemutatásával kapcsolatban, illetve a tanítványok küldetésére nézve. Végül összegezni szeretném azt, hogy milyen jelentősége van mindennek ma a tudatos misszionálásra.
Hegedűs D. Viktor: Kezdjük talán a legfrissebbel: áprilisban volt a jubileumi koncerted. Hogyan élted meg ezt a kerek számot? Illetve számokat, hiszen ha jól tudom, több jubileum ünnepe volt ez a koncert. Pintér Béla: Igen, ez igazából egy hármas jubileum ünneplése …
Egy bibliatanulmányozó csoportban az Ószövetség kisprófétáit tanulmányozzuk. Megragadott ezeknek a több mint két és félezer éve élt hívőknek az üzenete. Többen közülük ma is jelenlevő problémákra hívják fel a figyelmet. Szeretném kiemelni közülük Haggeust, aki Kr.e. 520-ban írta kétfejezetnyi kis „könyvét”.
Haggeus kora
„Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján” – kezdi a próféta pontos kormeghatározásával írását. Ezt az időpontot nagyon pontosan be tudjuk azonosítani: Kr. e. 520. augusztus 29.
19 éve annak, hogy Círusz perzsa király rendeletet adott ki, hogy a zsidó nép hazatérhet a babilóniai fogságból. Majdnem húsz év telt el, de még mindig nem történt meg az igazi „rendszerváltás”. A nép jó része haza sem tért Babilon földjéről, hiszen ott letelepedve biztonságos egzisztenciát teremtettek maguknak. Nem volt számukra vonzó egy sivár, szinte kihalt országba visszatérni.
A zsidó nép számára oly fontos templomépítés is megakadt, közel 70 esztendeje nem volt az Úrnak háza Jeruzsálemben. Az építkezést azért szüntették be, mert egyrészt nem volt elég pénzük egy impozáns épületre, másrészt Ezsdrás leírja, hogy a nép ellenségei akadályozták őket ebben a munkában. Vádoló levelet írtak Perzsia új királyának, aki rendeletben tiltotta meg az építkezés folytatását. (Ezsd 4)
Félelem, megalkuvás és kifogások jellemezték a hívők életét. Az Úr háza helyett saját életük építésével kezdtek foglalatoskodni. Viszonylag rövid idő szorgalmas munkájával biztos megélhetésre tettek szert. Faburkolattal díszített házakban éltek, (1,3), ettek, ittak, ruházkodtak.
Haggeus könyvének legmegrázóbb mondata a következő:
„Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok.” (1,9)